You are currently browsing the category archive for the ‘b.i.g.’ category.

Pafdedi elégedett. Alapjáraton persze leszarom, hogy Sean Combs éppen elégedett-e vagy sem, de örülök, hogy a film körüli viharok továbbvonultak más filmek fölé. Jóformán mindenki bele akart szólni a forgatókönyvbe, akinek Biggie akár egyszer is a sarkába lépett valami blokkbuliban. És hát ő sajnos már nemigen igazíthatta ki a dolgokat, nem mondhatta meg, hogyan s miként interpretálják az életét, a szerelmeit, a zenéjét, személyközi kapcsolatait úgymond. A lényeg: elkészülni látszik végre a Notorious, ez a két és fél perces trailer pedig jó eséllyel éri el, hogy az ember előzetesen bizalmat szavazzon a melónak. Nem csak az ember, hanem még én is.

Combs odanyilatkozott, miszerint elég jól nyomja ez a Derek Luke, vagyis a színész, aki őt alakítja a filmben, másrészt meg, hogy a Biggie-t játszó Jamal “Gravy” Woolwardnál jobbat el sem tudna képzelni a szerepre, szóval, eddig minden rendben, eddig minden rendben. Csakhogy mint tudjuk, nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés. Mégis úgy érzem: jó kis karriermozi lesz ez. Amúgy is oda tudok lenni az ilyesmiért, lásd még a Ray Charles életéről mesélő Ray-t, vagy éppen a nemrég újranézett, és voltaképpen nem is olyan kritikán aluli 8 mérföldet, de az Amadeus című remekművet is említhetném. Szeretjük nézni, hogy lesz valakiből Valaki. Hogyan lesz egy “majdnem senkiből” ikon, milliók bálványa. Mert az jó. Mert elhihető általa, hogy tulajdonképpen egy rákosszentmihályi körzeti megbízott fiacskájából is lehet sztár. Szeretjük a meséket. Pláne, ha igaz történeten alapulnak.

Hitünket tovább táplálja a tudat, hogy ugyanis nyilván Rákosszentmihályon is ugyanannyi az egy MC-re eső impresszáriók száma, mint Brooklynban.

CS.I.Z. / orizatré BLOGJA

Photobucket

címkék

1 5PÁLCA 7RÉTEG 990 abszurdi akph akr all soundz apropoh arabian prince azur az árral szemben b.i.g. babygrande balek mc bankos barack obama bbe beat generation beatmaker beat market beatpakk ben sharpa bigmek binder károly bleubird blue sky black death bobafett bobakrome bootsie budapest folyóirat báró kvázi cadik camera obscura carter revard cikkajánló ck records columbo crain cseh tamás cypress hill céllövölde day debüt delicious vinyl dillage dillázs dj slow dopeman dr dre e357 eckü emshow ep eric lau essemm faktor fankadeli fantomaz feszt film fotó funktasztikus fura furakor g.o.d. genius loci gárda gördeszka hazai heti fav HIPHOP holmi hősök ice cube illa j illegalvoice illtunes indiana interjú jacko j dilla jean_grae kanye west kiállítás kompany koncert kool kasko kotta kriminal kritika KULT KÖZ káva kékfény könyv kül le marietta lemez lp madlib magma masspro maszkura mediawave mega sound system mf doom mil mix mixtape mr masters mr pastell média n.w.a. nks norba népszabadság oddateee offlineMAG orizatriznyák paul mutant pilinszky pol ponza Prada pre-order punnany massif póker pörzse ra radio raf rahel rico romlott hazai rza s*10 saiid sean combs slam slam poetry snoop dogg stones throw subicz gábor suhov SZABADEDZÉS szalonnazsír szimat szolgálati szakasz takeshi tawiah televízió the glitch mob theshow tila tequila tribute tüntetés ubiquity usztics vanis videó volt válság woody allen writing XVI. Benedek zomblaze zsola zéessó

CellovoldePOD

Ide is

Photobucket

mostanában

Photobucket Photobucket

ARCHÍV