You are currently browsing the category archive for the ‘tawiah’ category.

Még marja a gyomrom a minden évben beköszöntő, kötelező jellegű szeptember elsejei depresszió, ami rendszerint csak úgy a hónap közepe felé szokott elmúlni, és akkor is csak ímmel-ámmal; szóval, még ott lüktet valahol, amikor Budapestre visszaindulóban elindítok egy lemezt, vagyis ez csúsztatás, mert nem lemez az, hanem a nemrégiben egy barátom által dvd-re helyezett, meglehetősen illegálisan beszerzett zenei tartalom.

Lehet köpködni.

A lényeg, hogy elindítom, és negyedóra múlva mintha enyhülnének a tünetek, tűnőben a torokszorítás, a gombóc, a stressz, hogy már megint kedden kezdem a hetet, pedig volna dolog elég, a szeptember elseje okozta furcsa állapot, tűnőben minden. Nagykörúti dugóval együtt kétszer is meghallgatódik a pecóig.

Eric Lau neve tegnapig nem sokat (vö. semmit sem) mondott a blog szerzőjének. Mintegy random került arra a bizonyos dvd-re, aztán ugyancsak véletlenül vándorolt a lejátszóra is, mert ideje volt a frissítésnek. És mostanában nem nagyon volt részem hasonlóan kellemes meglepetésben. A londonban élő Lau és kiadója, a Ubiquity Records New Territories címmel küldött egy jó kis LP-t a lágy hangzás kedvelőinek – és ha nem is gyökeresen new a territories, nagyon finomra sikeredett a motyó. A kéz nem bír nyugton maradni a kormányon, korrekt, kopogós pergők, lágykemény lábdobok és épp csak a kellő mennyiségű cinek, lebegős dallamfutamok, éteri effektek teszik Eric Lau világát olyanná, amelyben mindenki otthon érezheti magát, aki kicsit is vevő a hiphop-közeli zenékre. És nincs is ezen mit csodálkozni, ha végignézzük, kik inspirálták a producert: Jay Dee, Pete Rock, D’angelo, ?uestlove, James Poyser, Donald Byrd, Roy Ayers és Shuggie Otis nevét találjuk a listán. Összegyúr, hozzáad valami nagyon saját fűszert, mint a Csirkés Ezredes a maga 11 herbs és spices kombóját, csak ez még sokkal finomabb, mint a rántott csirkeszárny a Moszkva téren. Persze, aranytorkú énekesnők nélkül nem sokra menne londoni emberünk, de maga Eric Lau is megszólal a lemezen némileg dallamosan – nem volt bonyolult összerakni: néhány trekknél nincs feltüntetve a közreműködő neve, énekhang viszont fel-felbukkan. És nem is rossz az az énekhang.

De azért a magasabb hangtartomány (vagy mi) jobban megdobogtatja, amit meg kell. A Confession Lounge, a Show Me, a Let It Out vagy a rendesen behúzó How Far sikeréhez szükség van Rahelre is, ahogy az I Don’t Do It To sem lenne ugyanaz Tawiah nélkül. A londoni szcéna két ismert és elismert énekesnőjéről-dalszerzőjéről van szó egyébként. Ahogy néhány kemény bítre rásimul a két, néha fátyolos, néha metszően édes női hang, pillanatra még Erykah Badu érzetünk is támad, de ez persze túlzás. Ez itt most Lauizm, Rahelizm, Tawiahizm.

CS.I.Z. / orizatré BLOGJA

Photobucket

címkék

1 5PÁLCA 7RÉTEG 990 abszurdi akph akr all soundz apropoh arabian prince azur az árral szemben b.i.g. babygrande balek mc bankos barack obama bbe beat generation beatmaker beat market beatpakk ben sharpa bigmek binder károly bleubird blue sky black death bobafett bobakrome bootsie budapest folyóirat báró kvázi cadik camera obscura carter revard cikkajánló ck records columbo crain cseh tamás cypress hill céllövölde day debüt delicious vinyl dillage dillázs dj slow dopeman dr dre e357 eckü emshow ep eric lau essemm faktor fankadeli fantomaz feszt film fotó funktasztikus fura furakor g.o.d. genius loci gárda gördeszka hazai heti fav HIPHOP holmi hősök ice cube illa j illegalvoice illtunes indiana interjú jacko j dilla jean_grae kanye west kiállítás kompany koncert kool kasko kotta kriminal kritika KULT KÖZ káva kékfény könyv kül le marietta lemez lp madlib magma masspro maszkura mediawave mega sound system mf doom mil mix mixtape mr masters mr pastell média n.w.a. nks norba népszabadság oddateee offlineMAG orizatriznyák paul mutant pilinszky pol ponza Prada pre-order punnany massif póker pörzse ra radio raf rahel rico romlott hazai rza s*10 saiid sean combs slam slam poetry snoop dogg stones throw subicz gábor suhov SZABADEDZÉS szalonnazsír szimat szolgálati szakasz takeshi tawiah televízió the glitch mob theshow tila tequila tribute tüntetés ubiquity usztics vanis videó volt válság woody allen writing XVI. Benedek zomblaze zsola zéessó

CellovoldePOD

Ide is

Photobucket

mostanában

Photobucket Photobucket

ARCHÍV