You are currently browsing the category archive for the ‘rza’ category.

RZA BUDAPESTEN

Forrás: hellotriangles.blogspot.comRobert Fitzgerald Diggs, vagyis RZA, a New Yorki-i Wu-Tang Clan első embere nem elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy lassan több álnév alatt dolgozik, mint Nemere István. Vezetésével az eredetileg kilenctagú Wu-Tang a kilencvenes évek első harmadában a világ egyik vezető hiphop csapatává vált, és azóta is tartja ezt a pozíciót.

– Uram, ne dohányozzon – mondta a Dürer-kert csaposa, s bevallom, engem ez váratlanul ért. Pedig már akkor gyanakodhattam volna, hogy ma meg leszek mentve, mikor a trolin az ellenőr a Legyetek jók, ha tudtok főtémáját fütyörészve közelített. – Ne dohányozzon – ismételte meg -, káros. Egy pálinkát inkább? Nem vagyok hajlandó pálinkával tönkretenni egy péntek estét, gondoltam, még Budapest kétségkívül egyik legszórakoztatóbb csaposának kedvéért sem.

A dohányzás ártalmairól

Egy pillanatra viszont meginogtam, mert eszembe jutott a Kávé és cigaretta című Jim Jarmusch-opusz egyik jelenete, amelyben GZA és RZA a dohányzás és a koffein negatív hatásairól próbálja meggyőzni Bill Murray-t. És az is eszembe jutott, hogy ez a bizonyos RZA, a hiphop egyik legsokoldalúbb alakja nemsokára színpadra lép, hogy pengesuhogtató zenéivel, kőkemény ütemeivel, és lágynak épp nem mondható hangjával legyalulja a Dürerben őt ünnepelni összejöttek fejét.

Akik egyébként, az átlagos, külföldi művészvendéggel operáló budapesti hiphopkoncertekhez viszonyítva, egyáltalán nem is voltak olyan kevesen. Úgy éjfélre becsületes háromnegyedház-hangulat alakult ki, ami a dögletes melegben egyszerre nevezhető kvázi csoportos öngyilkossági kísérletnek és üdítő meglepetésnek. Cammogó forróság volt, amely komótosan átgyalogol az emberen, s az ellenállás lehetősége fel sem merül.

Forrás: vpprod YouTube csatornája

Több, mint Nemerének

A New York-i Wu-Tang Clan első embere nem elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy lassan több álnév alatt dolgozik, mint Nemere István. Vezetésével az eredetileg kilenctagú Wu-Tang a kilencvenes évek első harmadában a világ egyik vezető hiphopcsapatává vált, majdnem varázsütésszerűen, ahogy az lenni szokott. Egyetlen lemez kellett, hogy a visszafordíthatatlan folyamat meginduljon, és mára ne legyen olyan országa a Földnek, ahol ne ismernék a Clan nevét, ez alól legfeljebb Észak-Korea lehet kivétel: az 1993-as “Enter The Wu-Tang (36 Chambers)” című, hamar klasszikussá váló albummal a klán sokkolta mind a szakmát, mind pedig a hallgatókat. A zenei alapokat túlnyomórészt maga RZA készítette, s ez elmondható a későbbi Wu-Tang-anyagok, valamint a tagok szólólemezei esetében is. Úgy kellett a RZA nevű fenomén a keleti parti hiphopnak, mint egy lottóötös: rengetegen (a szerző is) unták, hogy minden csapból a nyugati part, a west coast előadói folynak. 1993-ban tehát fordult a kocka. Jött a kungfufilmeket betépve bámuló, azokból mind szöveges, mind pedig hangeffekteket bőven merítő, azokat a hiphopba érzékenyen beépítő, a műfajt így nem kevéssé újragondoló RZA és bandája, a következmény pedig: a Wu-Tang neve mára a jó rap és a nagy üzlet közös szinonimája lett. A globális kultúra fontos és igen finom szelete. RZA, vagyis Bobby Digital, vagyis Bobby Steels, vagyis The Rzarector, vagyis Prince Rakeem számára a műfaji átjárások sem okoznak problémát: amellett, hogy Grammy-díjas zenész, rapper, forgatókönyvet ír, színészi feladatokat vállal, sőt rendez is.

A budapesti underground hiphop vagyis Bankos, Norba, az NKS és a Killakikitt dinamikus felvezetője után úgy negyed kettő körül megjelent a színpadon a jenki slepp, plusz egy állítólag angolai MC, az ezt követő egy óráról pedig nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Jól összepakolt show-t láthatott, aki nem sajnálta az ötezret a jegyre – RZA remekül érezte, hogyan dolgoztathatja meg a közönséget, volt bőven kérdezz-felelek, szövegskandálás meg tombolás, szóltak régi Wu-Tang- és Gravediggaz-dalok, a szólóprojektekből is jött némi ízelítő, a klántársak cuccaiból is elővezetődött néhány – minden a helyén volt, leszámítva persze a pulzust, a vérnyomást.

Amelyet aztán egy Fácán tudott megnyugtatni csak, a szellős udvaron.

Meg voltam mentve megint, aznap már negyedszer.

A cikk a Népszabadságban

CS.I.Z. / orizatré BLOGJA

Photobucket

címkék

1 5PÁLCA 7RÉTEG 990 abszurdi akph akr all soundz apropoh arabian prince azur az árral szemben b.i.g. babygrande balek mc bankos barack obama bbe beat generation beatmaker beat market beatpakk ben sharpa bigmek binder károly bleubird blue sky black death bobafett bobakrome bootsie budapest folyóirat báró kvázi cadik camera obscura carter revard cikkajánló ck records columbo crain cseh tamás cypress hill céllövölde day debüt delicious vinyl dillage dillázs dj slow dopeman dr dre e357 eckü emshow ep eric lau essemm faktor fankadeli fantomaz feszt film fotó funktasztikus fura furakor g.o.d. genius loci gárda gördeszka hazai heti fav HIPHOP holmi hősök ice cube illa j illegalvoice illtunes indiana interjú jacko j dilla jean_grae kanye west kiállítás kompany koncert kool kasko kotta kriminal kritika KULT KÖZ káva kékfény könyv kül le marietta lemez lp madlib magma masspro maszkura mediawave mega sound system mf doom mil mix mixtape mr masters mr pastell média n.w.a. nks norba népszabadság oddateee offlineMAG orizatriznyák paul mutant pilinszky pol ponza Prada pre-order punnany massif póker pörzse ra radio raf rahel rico romlott hazai rza s*10 saiid sean combs slam slam poetry snoop dogg stones throw subicz gábor suhov SZABADEDZÉS szalonnazsír szimat szolgálati szakasz takeshi tawiah televízió the glitch mob theshow tila tequila tribute tüntetés ubiquity usztics vanis videó volt válság woody allen writing XVI. Benedek zomblaze zsola zéessó

CellovoldePOD

Ide is

Photobucket

mostanában

Photobucket Photobucket

ARCHÍV