You are currently browsing the category archive for the ‘jean_grae’ category.

Nyolcszáz dollár – ennyibe kerül egy 16 soros verze Jean Grae-nél, aki a Craigslist.com oldalon próbálta meg áruba bocsátani kreatív energiáit. Mindenesetre úgy sejtjük, a vadiúj lemez, a The Evil Jeanius verzéi nem éppen a megrendelt, aztán át már nem vett szövegekből állítódtak össze. A tízszámos, nem egészen negyvenperces cucc ugyanis: többé-kevésbé (inkább többé, mint kevésbé) rendben van.

Ebben azért akad egy kis szerepe a Blue Sky Black Death elnevezésű producerpárosnak, akik beateket pakoltak a csaj alá, úgyhogy az Evil Jeanius végül is nem szóló-, inkább kollablemez. A fokvárosban született, idén 32 éves MC-nek a The Evil Jeanius az ötödik koromgja, de eddig sem akárkikkel stúdiózott. Néhány név a listáról: Da Beatminerz, The Herbaliser, Masta Ace, The Roots, Talib Kweli. Utóbbi kiadójánál, a Blacksmith-nél jelent meg egyébként az idei év első Jean Grae jointja, a 9th Wonder által producerelt Jeanius, mintegy négyéves késést követően – most meg már annyira sürgős, hogy ni, néhány hónap után rögtön itt a második 2008-as eresztés.

Néhány nagyon finom darabbal. Ott van mindjárt az Ahead of the Game, amelyben Blacastan van Jean Grae segítségére a verbál vonalon, gyönyörű, menetelős, sűrű kis nóta ez. Akárcsak a Nobody’ll Will Do It For You. A kissé merengőbb hangulatú Away With Me a laza nyálrengetegbe vezet be, élvezhető módon szerencsére, és az Even on Your Best Way is kényelmesen elfér a lejátszónkon. Totális mellényúlásból mindössze kettőt találtunk az új J. G. lemezen: a Take It Back és az It’s Still a Love Song jószerével hallgathatatlan. De sose legyen nagyobb bajunk.

Love Thirst – Mikor még nem volt evil

CS.I.Z. / orizatré BLOGJA

Photobucket

címkék

1 5PÁLCA 7RÉTEG 990 abszurdi akph akr all soundz apropoh arabian prince azur az árral szemben b.i.g. babygrande balek mc bankos barack obama bbe beat generation beatmaker beat market beatpakk ben sharpa bigmek binder károly bleubird blue sky black death bobafett bobakrome bootsie budapest folyóirat báró kvázi cadik camera obscura carter revard cikkajánló ck records columbo crain cseh tamás cypress hill céllövölde day debüt delicious vinyl dillage dillázs dj slow dopeman dr dre e357 eckü emshow ep eric lau essemm faktor fankadeli fantomaz feszt film fotó funktasztikus fura furakor g.o.d. genius loci gárda gördeszka hazai heti fav HIPHOP holmi hősök ice cube illa j illegalvoice illtunes indiana interjú jacko j dilla jean_grae kanye west kiállítás kompany koncert kool kasko kotta kriminal kritika KULT KÖZ káva kékfény könyv kül le marietta lemez lp madlib magma masspro maszkura mediawave mega sound system mf doom mil mix mixtape mr masters mr pastell média n.w.a. nks norba népszabadság oddateee offlineMAG orizatriznyák paul mutant pilinszky pol ponza Prada pre-order punnany massif póker pörzse ra radio raf rahel rico romlott hazai rza s*10 saiid sean combs slam slam poetry snoop dogg stones throw subicz gábor suhov SZABADEDZÉS szalonnazsír szimat szolgálati szakasz takeshi tawiah televízió the glitch mob theshow tila tequila tribute tüntetés ubiquity usztics vanis videó volt válság woody allen writing XVI. Benedek zomblaze zsola zéessó

CellovoldePOD

Ide is

Photobucket

mostanában

Photobucket Photobucket

ARCHÍV