You are currently browsing the category archive for the ‘fotó’ category.

idén is a kín, a keser, a nyöször a főnök a World Press Photón

Az év sajtófotója - Anthony SuauMost őszintén: kit érdekelnek a hópárducok, kit mozgat meg Dennis Hopper portréja vagy éppen Amato úr kamaraszínháza, mikor szügyig gázolhatunk az etnikai konfliktusokban, a természeti katasztrófákban, az emberi plazmában: a szenvedésben. Idén is a kín, a keser, a nyöször az úr a World Press Photo kiállításon.

Pedig hópárducból már csak pár ezer példány van a Földön, a humanoidokból viszont – jöhet népirtás, földrengés, esetleg szimpla kis polgárháború – még így is akad vagy hat-hétmilliárd. Az idei World Press Photóra érkezők azonban láthatólag nem a természetfotókat nézegetni jöttek a Millenárisra, hanem – a képek előtti vizsla koncentrációt látva – sokkolódni. Van is mitől.

Fu Yongjun sorozata még majdnem andalít. Egy barackfa színeváltozásait mutatja meg, amely a Nyugati-tó partján álldogál – ha gyakran forgatunk egyjüanos bankjegyet, ismerős lehet a hely. Li Jiejun portrésorozatánál már keményedik a helyzet, de még mindig az iszonyaton innen vagyunk: világhíres fotók remake-jei láthatók – Joe Rosenthalt A dicsőség zászlaja, Capát A milicista halála és a Normandiai partraszállás, Eisenstaedtet a Győzelem napi csók idézi -, a képek hőseit játékfigurák alakítják. Szép és vicces, ha nem is okvetlenül vidám idézőjel.

Hétköznapi vértócsa

Hogy aztán jöjjön a durvulás. Lissette Lemus fotójával kapcsolatban nem is maga a kép okozza a legnagyobb döbbenetet, pedig: egy fekete Volkswagen kisbusz ablakaihoz megannyi kíváncsi gyermekorr nyomódik, mind kifelé néznek, az utcára, ahol speciel két iskolatársuk anyja fekszik kiterítve, feje alatt vértócsa. Mégis, a képaláírás az igazán hátborzongató: 1. díj, hétköznapok kategória. El Salvadorban járunk ugyanis, ahol naponta átlagosan tíz gyilkosság történik.

Ezen a ponton adjuk fel a módszeres végigséta elvét, és csapongunk kicsit. Látunk a kilakoltató rendőröknek ellenálló anyát, karján meztelen gyermekével, tüntető férfit a katonákkal szemben, csuklóján piros valami csordogál; a tavaly novemberi, Mumbaiban történt terroristatámadás pillanatait pedig Sebastian D’Souza idézi elénk. Walter Estrada és Yasogushi Chiba is a kenyai etnikai villongásokat mutatja meg a világnak, csak más-más aspektusból. Előbbi a “torokra tapadó bakancs – véres fogsor – riadt kiskölök – elszánt utcai gerilla” kombót választotta, utóbbi viszont a hagyományokat őrző, úgynevezett tisztességes háborút: íjjal felfegyverzett maszáj harcosok egy domboldalról lövögetik a többieket, nincs trancsír, közelharc és egyebek.

Akárhogy is, idén kevesebb holttestbe botlunk a Millenárison, mint mondjuk tavaly, a borzalmak viszont tartják előkelő helyüket, és ez valahol természetes is. Az orosz-grúz konfliktust, a szecsuáni földrengés következményeit, a hajléktalanproblémát, a rákos albínókat vagy épp a hondurasi szexmunkásokat bemutató sorozatok egyébként is figyelemvonzóbbak, mint például az autista gyermekeit egyedül nevelő anya története, vagy az amúgy remek sportfotók.

Amato úrra senki nem kíváncsi

Az év sajtófotójának választott Anthony Suau-kép, bár nagyon rendben van, elsőre mégsem üt nagyot: egy clevelandi detektív lopakodik egy feldúlt lakásban. A kísérőszövegből derül ki, miért ez lett az év képe: egy a hitelbe belerokkant, majd kilakoltatott család házában történik mindez, hümmögünk, na igen, a gazdasági válság odaver. Ugyanígy vagyunk a munka nélküli fekete férfi meggyötört arcával, a tanácstalannak tűnő brókerekkel is vagy éppen Callie Shell szériájával, amely Barack Obamához kapcsolódó életképekből áll: a fotó mögötti történet legalább olyan fontos, mint maga a kép. Hiszen azért sajtófotó.

Épp ezért kár, hogy a Jonathan Torgovnik gépéből kipattant sorozat, vagyis Amato úr New York-i magánszínházának édesbús képi története előtt kevesebben álldogálnak, mint a soknapos vízi hullát ábrázoló fotó előtt. A próbára a nézőtéren egyedül várakozó, az ebédjét magányosan, papírtányérról fogyasztó, a közvetlenül a premier előtt a színpad alatti vezérlőben baseballközvetítést néző öregúr az idei szezonban már ki sem nyitotta színházát. Ez is válságsztori. Azt pedig végképp hagyjuk, búcsúzólag hányan állnak meg a szerencsétlen nautiluscsiga, ugrópók, kaffer szarvasvarjú és a vörös szemű levelibéka makrózott képe előtt. Pedig a súlyos szenvedésmenü után jól jön a laza desszert.

A nyertes képek galériája itt látható.

A cikk a Népszabadságban

Reklámok

Cipős és kekszes doboz, zsírosbödön, faládika, könyv, a saját testünk, autóbusz. A camera obscura, a világ legegyszerűbbnek mondott “fényképezőgépe” akár ezekből a tárgyakból is elkészíthető. Már persze, ha akad otthon egy jókora farmotoros. A Camera obscura – Kortárs sötét szobák című kiállítás jövő év elejéig látható a Mai Manó Házban.

– Elemi, egyszerű, az ember mégis úgy érzi, megfoghatatlan és csodálatos dologra talált rá általa – feleli Telek Balázs, a Camera obscura – kortárs sötét szobák című kiállítás kurátora, mikor azt firtatom, mi az oka a lyukkamerázás évszázadok óta tartó népszerűségének.

Több mint 200 pályázat, mintegy ezer alkotás érkezett a Magyar Fotográfia Háza által a Reneszánsz Év – 2008 keretében kiírt camera obscura pályázatra. Három kategóriában (18 év alattiak, hivatásos fotósok, meghívott művészek) hirdettek győzteseket, az ő munkáik láthatók január 4-ig a Mai Manó Házban.

S hogy mi a camera obscura? A “szerkezet” kulcsa egy természeti jelenség, amely olyan, a fénytől gondosan elzárt terekben figyelhető meg, ahová a külső fény csak egy – néha több, de mindenképpen elkülönült – lyukon, résen érkezhet. A fénytől izolált térnek a lyukkal szemközti felületén a résen beérkező fénynyalábok a külvilág fordított állású színes tükörképét jelenítik meg. Ha a fény beérkezésének helyére fényérzékeny anyagot (papírt, negatívot) helyezünk, ez a tükörkép meg is örökíthető.

Ez a jelenség, illetve ennek az eszközzé alakítása hatalmas hatással volt az emberiség vizuális kultúrájára – állítja Telek Balázs. Már az ókori Kínában, Görögországban is leírták a természeti fenomént, Leonardo da Vinci modellezte is, később eszköz vált belőle, például Giovanni della Porta vagy éppen Girolamo Cardano jóvoltából, a camera obscura nevet pedig Johannes Kepler adta a szerkezetnek.

A művészek egy részét ma is izgatja ez a technika. Talán mert ez az az eljárás, ahol nem készen kapjuk a dolgokat, hanem magunknak kell kikísérleteznünk a képalkotás számunkra legmegfelelőbb módszerét. Ez a mai kor eszközeire, az automata, digitális fényképezőgépekre, a helyettünk minden beállítást elvégző kamerákra nem jellemző – magyarázza a kurátor.

Pettendi Szabó Péter például a camera obscura, a digitális képrögzítés és a számítógépes programok lehetőségeit kihasználva állóképekből mozgókép-szekvenciát, filmetűdöt szerkesztett. Lévay Jenő harmonogramjain egyszerre láthatjuk ugyanazt a testet több nézőpontból, s még a mozdulatok nyomai is megfigyelhetők. Laczkó Péter nemcsak az Utolsó vacsorát gondolta újra, de nagyméretű camera obscurát helyezett el az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán – a szerkezet által rögzített képek is láthatók a kiállításon. Bölcskey Miklós munkái úgynevezett camera obscura performance-t dokumentálnak, Király Judit önaktrészleteket állított ki, míg Ádám József egyenesen a saját testét használta kameraként, Erdei Kriszta pedig Hazatérés – Képeslap Szolgáltatás címmel emigráns magyarokat montázsolt egykori lakóhelyük színtereire.

De nemcsak fotók, fotógramok láthatók a Mai Manóban, hanem képalkotó eszközök is, például Mosberger Róbert saját gyártású könyvkamerája, Laczkó Péter hatlyukú hengerkamerája, de régi típusú és újabb sorozatgyártott camera obscurák is megcsodálhatók

A Hudra Klára művészettörténész, Kardos Sándor operatőr-rendező, Kincses Károly fotótörténész, Maurer Dóra grafikus-festő alkotta zsűrivel együtt olyan kiállítási anyag összeállítását tűzték ki célul, amely jól megmutatja, menynyiféle alternatívát kínál az alkotásra a camera obscura, hányféle bejárható út kínálkozik fel a művésznek – így Telek Balázs, aki rögtön meg is adja a választ: a fény és a tér nyújtotta lehetőségek száma végtelen.

Nagy kár, hogy a kiállítóterek végesek.

Népszabadság

A képen Stephan, Mattheus és Jürgen látható, abban a szent pillanatban (legalábbis körülbelül), amikor leadódott az egyébként épp most megjelent offlineMAG, jelesül a 94. lapszám. Az ellenfény az álmosságot hivatott ellensúlyozni. Dorbéznak helye nem volt. Ellenben.

Mashkulture.net, e357 fotóblogja

CS.I.Z. / orizatré BLOGJA

Photobucket

címkék

1 5PÁLCA 7RÉTEG 990 abszurdi akph akr all soundz apropoh arabian prince azur az árral szemben b.i.g. babygrande balek mc bankos barack obama bbe beat generation beatmaker beat market beatpakk ben sharpa bigmek binder károly bleubird blue sky black death bobafett bobakrome bootsie budapest folyóirat báró kvázi cadik camera obscura carter revard cikkajánló ck records columbo crain cseh tamás cypress hill céllövölde day debüt delicious vinyl dillage dillázs dj slow dopeman dr dre e357 eckü emshow ep eric lau essemm faktor fankadeli fantomaz feszt film fotó funktasztikus fura furakor g.o.d. genius loci gárda gördeszka hazai heti fav HIPHOP holmi hősök ice cube illa j illegalvoice illtunes indiana interjú jacko j dilla jean_grae kanye west kiállítás kompany koncert kool kasko kotta kriminal kritika KULT KÖZ káva kékfény könyv kül le marietta lemez lp madlib magma masspro maszkura mediawave mega sound system mf doom mil mix mixtape mr masters mr pastell média n.w.a. nks norba népszabadság oddateee offlineMAG orizatriznyák paul mutant pilinszky pol ponza Prada pre-order punnany massif póker pörzse ra radio raf rahel rico romlott hazai rza s*10 saiid sean combs slam slam poetry snoop dogg stones throw subicz gábor suhov SZABADEDZÉS szalonnazsír szimat szolgálati szakasz takeshi tawiah televízió the glitch mob theshow tila tequila tribute tüntetés ubiquity usztics vanis videó volt válság woody allen writing XVI. Benedek zomblaze zsola zéessó

CellovoldePOD

Ide is

Photobucket

mostanában

Photobucket Photobucket

ARCHÍV