You are currently browsing the tag archive for the ‘HIPHOP’ tag.

A Zéessó & Bigmek duó első klipje. Egyétek. A végéhez BTW: az ORTT már nem létezik, helyette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa diszponál médiaügyekben. Igaz, arra nem jött volna ki olyan jól a rím…

Reklámok

DAY VS MIL: FEKETÉN-FEHÉREN

SHOT & CUT: E357

Nem használ összecsavart napilap, se rovarirtó

Vette & vágta: abszurdi

Ben Sharpa, Oddateee és Bleubird az A38-on

ben sharpa - forrás: www.myspace.com/bensharpaA csütörtöki meteorológiai borút este ipari mennyiségű düh, nagypofájúság és mi tagadás: némi gyűlölet is követte. Utóbbiak a színpadról érkeztek, nem a szvetterünk ázott tehát, hanem szívünk-lelkünk impregnálódott.

Ha új partisorozat indul a fővárosban, pláne, ha hiphop vonatkozású, még az olyan megveszekedett hívők is szkepszist táplálnak a dolog iránt, mint a tudósító, aki túl sok karón látott már túl sok varjút ahhoz, hogy csont nélkül elhiggye: már megint valami nagyszabásúval, egyedülállóval, még soha nem volttal áll szemben. Gyanúja rendszerint beigazolódik, az elsőre pofásnak tűnő varjúról kiderül, hogy cafatokban hullik a tolla, és egyébként sem károg, legfeljebb csiripel.

És akkor itt a Real Your Nature, amely havonta jelentkezik az A38 Hajón, valamelyik csütörtökön, és amely a célkitűzés szerint helyzetképet kíván adni az elektronikus zene valódi jelenéről és jövőjéről. Bár nem hiszünk abban, hogy Budapest végletesen el volna maradva, ami a kortárs zenék ismertségét és kedveltségét illeti, mindig jól tud esni a népművelés. Az első alkalomra három, valóban rendkívüli MC-vel készült az A38 Hajó és a programsorozat ötletgazdája, DJ Cadik: az Egyesült Államokból Bleubird és Oddateee érkezett, Fokvárost pedig Ben Sharpa képviselte a kulturális párbeszéd jegyében. Három nagyon különböző modor, stílus, beszéd- és előadásmód garantálta a miniszivárványt a pesti éjszakában. Halálos zsánermixbe csomagolt kortárs hiphop.

A floridai Bleubird elsőre enerváltnak tűnt, és ezen nem sokat segített, hogy egyedül létezett a színpadon, saját magának csavargatta és nyomogatta olykor a komputert, némi hangeffekteket előidézendő. Bevallható: eltartott néhány percig, míg kievickéltünk az “ez meg mi a franc?” érzetből. De aztán megvett a srác. Hogy nem a szokásos floridai nyugdíjas tempóval van itt dolgunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, mikor rohangálni kezdett a színpadon, és közben cseppet sem csökkent a szövegdinamika. Vagy mikor a földre dobta saját magát. “Egy kis Pink Floyd, és egy kis Sonic Youth – ez a hiphop.” A nagy katarzisban mintha valami ilyesmi hagyta volna el Bleubird száját, ha jól emlékszünk – ezután pedig már alig volt meglepő, hogy leugrott a közönség soraiba, és Iggy Popot mímelt vadul.

Ez volna tehát a rock and roll.

Ben Sharpa, aki az apartheidet fő csapásirányként megjelölő rezsim elől Amerikába menekült, majd 1993-ban visszatért szülőhazájába, a fokvárosi gettók összes dühét, frusztráltságát, gyűlöletét és rendszerellenességét becsomagolta a turnékofferbe. A szétcsavart, műfajilag többé-kevésbé behatárolhatatlan, a technót, a dubot és a hiphopot érzékenyen keverő zenékre nyomott szövegekben a korrupt rendőröktől a multikon át a rasszistákig és az obskúrus establishmentig mindenki el van küldve erősen. Vastag, nyúlós, de kőkemény politikum. A Sharpa szeméből érkező villámok láttán még a dél-afrikai közügyekben tájékozatlanok sem hihetik, hogy a vezér kamuzik. Nincs mellébeszéd, nincs jópofi.

És akkor azt hinnénk, a drámaiság után jön a levezetőkör, de nem. Hogy a bronxi Oddateee is sokkolni tud, arra három remek oka is lehet. Egyrészt a szintén kegyetlen, testes és gúzsba kötő szövegvilág, másrészt a Dälek nevű producer zseniális zenéi, és aztán ott van A Gitáros, aki Oddateee mellett zúz, a nevét nem tudjuk. A tűpontos elektronika, a homályos, sejtelmes, gomolygó gitárfutamok és az emberi hang elegyének pszichedelikuma olyan, mintha a leghaladóbb mocskos szájúságot leöntötték volna a hatvanas évek LSD-mámorával, legalábbis ezt juttatta eszünkbe a koncert, pedig ott sem voltunk a hatvanas években.

Legalábbis nem emlékszünk.

A cikk a Népszabadságban

Wolfie a Telik forgatásán - e357 fotójaVideóklip továbbra sincs, hiszen továbbra sem vásároltok eredeti lemezt. Tisztelet a kivételnek – írja legújabb, a YouTube-ra feltöltött dalának első képkockáin Fankadeli. Aztán elkezdődik a diavetítés. Fotók peregnek, szól a zene. Szól a rap. A műfaj alaposan kiérdemelte az „alulreprezentált” jelzőt. Körülbelül másfél évtized alatt nagy nehezen sikerült bokrétának nevezhető mennyiségű, televízióban vetíthető minőségű három-négypercest abszolválni. Hadd ne legyen ez dicséretesnek nevezve.

Budapest TV-s rapjósda

Homlokot kéne ráncolni inkább, hogy miért pont az panaszkodik, akinek pont elég olyan videója van, amilyet lehet küldeni a tévé szerkesztőségekbe. Miért is nem a rap zene hallgatói lázadoznak, hogy elhanyagolták őket a többi imádott előadók: hogy csak nem jön az a vizuális inger! A mostani tanévben – legyen így mondva – azok is végre videózni kezdtek, akiknek nagyjából öt éve kellett volna elkezdeni a klipgyártást szakmányban. Mára már sajtópogácsás, sajtósörös rapbulik vennék körül a jól ismert sztárok debütjeit. De ám legyen.

Legyenek ezek a fekete-fehér, olykor kissé nosztalgikus, egyeseknél kissé túl puritán, összeségében véve kissé már túl hiteles képi himnuszok a magyar rap oltárán. Legyen úgy, hogy Bankos videója (ABC) legyen az, amelyik megszámlálhatatlan információval teli tárat ürít a retinába. Az agy a századik internetes vetítés után sem képes utolérni a képkockákat. (Vagy biteket és bájtokat?) Mire a szem felfogja az üzenetet, jön a következő, és az impulzusok közül véletlenszerűen válogathat majd a szürkeállomány. Nehéz feldolgozni. De miért is ne. Legyen ilyen egy bandavezéré. Ezerszer nézhető. És az is lehet, hogy nem gáz, ha (emlékezzünk kicsit) a top3 rapklipünk között egyelőre stabil helye van Az Árral Szemben Keverjük a betont című kisfilmjének. Meg van csinálva, össze van rakva, és lehetne még tonnaszám önteni a szenvedő szerkezeteket. Profi munka, a zene is az. Ilyenből kevés akad.

Lehetne mondani: nem csoda, hogy ami nagyban beteg, kicsiben sem egészséges, utalva a hazai kliptermésre, úgy általában. Több a Budapest tévén sugárzott szörnyűségek hatása nyomán készült kisfilm, mint a mind zeneileg, mind pedig vizuálisan kiváló, de legalább is korrekt kivitelezésű videó. Mondom, talán mindez még nem is volna gáz. Ha a hiphop nem éppen arról szólna, szerintünk, hogy mindig minden értelemben újat, relevánsat hoz, és színvonalában meghaladja (ha lehet, sokszorosan) a magyar kommersz átlag nívóját. Az se baj, ha felülről csak gombostűfejnyi pontnak látja ezt a színvonalat. Törjön utat, tényleg, a rapvideók pedig legyenek integráns részei a magyar, de azért legalább az európai kultúrának.

– De hát mik ezek a videók, haber?

– Párat leszámítva ezek nem videók, haber.

A rapvideók persze integráns részei a kultúrának, csak nemigen látszanak, ami a klipek többségét tekintve talán nem is olyan nagy baj. Az a nagy baj, hogy a hiphop bandák számának növekedésével egyáltalán nincs egyenes arányban a videótermés növekedése. Most mondd, ha több jót kapnánk, nem fájna annyira a sok fércmunka sem. Nem is tudnánk róla talán.

Elindulhatnánk

Talán most már elindulhatnánk. Az utóbbi időben számos kis vagy közepes költségvetésű klipp készült, amelyik simán vállalható, mindenféle értelemben, gondoljunk csak Funktasztikus low budget sorozatára (Legutolsó, Fanyarosa Punnany Massif Telik című dalához készült videóra vagy épp az Akkezdet Phiai Zenebuddhizmusára, amely alighanem alaposan befényképezte és beszövegelte magát a hazai hiphop-történetbe. A szám és a képi világ egyaránt nagyon rendben van, a leírva kissé közhelyesnek tűnő, de nézve mégis kőkemény történet, történetecske meg százpont.

A videós lemaradás még behozható valahogy, nyilván be is hozzuk. De vajon vannak-e, és ha vannak, hol, kinél vannak a magyar hiphop kezdeteit rögzítő szalagok? Ez egy hagyományosan öndokumentáló műfaj, a maga módján hagyománytisztelő, legalábbis feltételeznénk, hogy akadnak, akadtak krónikásai is. Húsz év nagyon sok idő, és a legtöbben nagyon keveset tudnak erről a húsz évről. Egy része nyilván valóban nem fontos – de ami mégis, na, azzal mi van? Nemrég egy román hiphopdokut néztünk a megosztón, a Profesiumi (update:  Profesiune) Rappers-t, ott voltak mind a mai élvonalból, a kezdetekkor, szégyellősen, bénán – de ott voltak. Volt, aki lefilmezze őket, a ma már blődnek ható szövegeiket meg a keménykedést a bukaresti gettóból.

Magyar vonatkozású archív portrékat nem találunk sehol. A lemaradás behozható, a veszteség pótolhatatlan.

Le Marietta & Báró Kvázi / OfflineMAG 98

Szombaton nem csak a Múzeumoknak lesz Éjszakája, de a hiphopnak is, épp a Liget mellett. A Szépmű, a Műcsarnok és a többi fincsi hely előtt, után, közben mindenképp: Dürer. Ha meg indok kell, miért épp:  A. A. Dürer egész jókat firkált, talán épp pár sör után, fülébe magyar rapet üvöltetvén.

omf2-final-540x728

rap-lieshiphop2-1nagyobbHa vérre menő vitákat akarsz folytatni a barátoddal, azt tanácsolom, kezdjetek bele a „szerinted mi az igazi rap?”, esetleg: „mitől igazi rap az igazi rap?” – disputába. Olyan téma ez, mint a foci, meg a nők: mindenki ért hozzá, hozzájuk. De soha senkinek nincs igazán igaza.

Ki a nagyobb futballista, Lionel Messi vagy Eto’o?

Azt azért nagyjából látni, ki a real rapper és, ki az, aki eladta magát a mainstreamnek, minden szava hazugság, és már arra aranylemezt kap, hogy azt mondja: engem az utca nevelt. A határesetekkel vagy a kellemes imidzsű előadókkal lehet a legnagyobb baj.

A legjobb barátod azt mondja, vannak olyan rapperek a mainstreamben, akik sok pénzt keresnek, sok lemezt adnak el, sok helyen lépnek fel, és Mikulás napján virgáccsal verik a seggüket a szőke műsorvezetők a délutáni beszélgetős műsorokban. Ettől még lehet, hogy tényleg a saját életükből hoznak példákat, és tényleg az utcán nőttek fel. Azért lesz valaki fake, mert arra kér, hogy „Ítélet helyett” próbáld elképzelni te is, ahogy a nyolcban vagy a tizenháromban felnőnek a srácok? És közben jó pénzt keres ezzel?

Kézenfekvő kurvulás

Ránézel a haverodra, csalódott vagy. Le is teszed a söröspoharat a pultra, hogy ne zavarjon a gesztikulálásban. „Ide figyelj – kezded a magyarázatot –, ez hülyeség. Akik pénzt tudnak keresni azzal, hogy a hiphop meg a rap címkét ragasztják a lemezükre, már régen nem real arcok. Tudod, mik ők? Ribancok! Rüfkék! Ringyócskák! Fizetsz, ők meg írják a szövegeket az utcáról, sírva rappelnek a túladagolásban meghalt anyjukról, aki amúgy a Tekerőpatak utca 46-ban köt nekik sálat télire. Vagy főzi a tojásos nokedlit, és éppen pattintja az uborkásüveg tetejét. A kölykök meg velük sírnak a koncerten, villogtatják a mobiljukat, mert ők már ráadásul azzal integetnek a szomorú számoknál öngyújtó helyett. Másnap megy a Space-re a kép, a YouTube-ra a felvétel.”

A haverod remegő hangon arra kér, magyarázd meg, hogy olyan rapperek, mint KRS-One, Talib Kweli vagy Chuck D, akikről köztudott, hogy real arcok, továbbá a hiphop mozgalmi szintű vezetői, nos, hogyan nyomulhatnak ők is Red Bull, Cadillac meg Nike reklámokban? A pénz miatt! És mi lesz? Mostantól KRS- One többé nem a hiphop keresztapja, mert azt mondja, ha már a hiphopban nincs elég pénz, hogy képviselje az elveket, akkor muszáj elfogadni az ilyen ajánlatokat?

Erre nem nagyon tudsz mit mondani. És nem csak azért, mert noha megveszekedett liberális, már-már tekintélytagadó vagy, KRS-One-ra és a többi hasonló nagyságra gondolva mégis bepárásodik a szemüveged. Hanem mert lényegében igaza van. Ahogy igaza van KRS-One-nak is. Meg kell élni valamiből – és a digitális korban, a lemezeladások visszaszorulásával, a fájlcserélők győzelme után kézenfekvő döntésnek tűnik a kurvulás.

De eszedbe jut valami: nem feltétlenül muszáj a zenéből élni, az undergroundban (legalábbis Magyarországon) egyébként is minimál pénzekből készülnek a lemezek, minimális eladott példányszám érhető el, minimális a fellépési lehetőség is. Úgyhogy aki nem álmodozó, vagy akinek nincsenek bevált, bármikor mozgósítható kapcsolatai a kommersz médiában, egy idő után letesz arról, hogy megéljen a rapből. A zene megmarad hobbinak. Több mint hobbinak, persze. De a biztos egzisztencia kiépítése után is legfeljebb csak úri huncutság marad, ami inkább viszi a pénzt, nem pedig hozza. Ez a profizmus egyik legnagyobb ellensége. Legfeljebb a kiváltságosak tudnak némi zsét kivenni a hiphopból. Meg lehet nézni, a mai magyar underground élvonalába tartozók havi költségvetéséből mennyit fedez a rap.

Megtanulható

És mégis működik a dolog, mégis egyre jobbak a (magyar) lemezek, egyre jobbak az MC-k, egyre durvább a flow, egyre több jelentésréteg foglaltatik a verzékben. Annak ellenére, hogy nálunk kábé a „halálra van ítélve” kategóriába sorolják a hiphopból megélni akarók reményeit – tud működni a hiphop. Minden napra jut egy-egy új grupp, amit felfedezhetsz a MySpace-en, boldog-boldogtalan rappelni akar (és rappel is), ha kell, ha nem. A legelején sokan talán a lehetséges karrier miatt kezdenek rímelésbe, aztán mikor kiderül, hogy mégsem biztos az a karrier, sokan abba is hagyják. Akik nem adják fel, és ráadásul még jók is, na, azokból lesznek hosszú évek múlva Magyarország legjobbjai, a kis pannon KRS-One-ok, Talib Kwelicskék.

És nem félő, hogy egy idő után ők is felbukkannak majd mindenféle luxusreklámokban? – szól a barátod kérdése. Hiszen – folytatja – a tapasztalat azt mutatja, hogy bár kevesebb lemezt adnak el a rapperek, mint négy éve, a hiphopos, illetve a down tempós dolgok egyre inkább beszivárognak a köztudatba, a rádiókba, a reklámokba. Csak idő kérdése, mikor fedezi fel magának a „real” dolgokat, a komoly hiphopot is a „magyar világ”, és akkor majd az olyan hitetlenek, mint amilyen te is vagy, csak néznek nagyokat.

Bólintasz, kicsit meggyőződésből, kicsit azért, hogy vége legyen végre a vitának, és mehessen tovább a kellemes este a pultnál. Mert neked ugyan mindegy, ki mennyit keres és miből. A lényeg, hogy az ember – legalább magában – tudjon különbséget tenni hazugság és igazság, szerepjáték és valóság (előbbi sem feltétlenül elítélendő, persze), jó és rossz hiphop, rap között. Fake és real között. S hogy a versszakokban megbúvó tartalom értő fülekre találjon. Vagyis egyáltalán: fülekre találjon. Az értelmezés megtanulható.

Le Marietta & Báró Kvázi/ Offline 97

nkep05Ez nem az a kis szappanszerű izé, amit a sikátorok mélyén szívnak, a szokásos kis pipácskából. Legalábbis elég nehéz dolga volna annak, aki a 12×12-es tokot, a lemezt el szeretné füstölni. Hanem a lejátszó füstölhet egy darabig, és végső esetben akár a bookletből lapjaiból is lehet csigát csinálni, de maradjon inkább intakt az egész.

Megjelent a BeatMarket duó, vagyis Essemm és Ra első egész estés cucca, hetven perc, húsz trekk, egy rahedli közreműködő. Főleg Sopron és Kapuvár utcáiról mesél a cucc, meg egyéb, szeretnivaló kis utcácskákról, de azért ott van benne a Márvány utca is: a Kessfló című trekkben egy 16-os erejéig én is, na. Nyers, obszcén, kemény – ezek mind szinonimái a BM flow-nak.

Szinte ingyé van, ide kattintva rendelhető.

CS.I.Z. / orizatré BLOGJA

Photobucket

címkék

1 5PÁLCA 7RÉTEG 990 abszurdi akph akr all soundz apropoh arabian prince azur az árral szemben b.i.g. babygrande balek mc bankos barack obama bbe beat generation beatmaker beat market beatpakk ben sharpa bigmek binder károly bleubird blue sky black death bobafett bobakrome bootsie budapest folyóirat báró kvázi cadik camera obscura carter revard cikkajánló ck records columbo crain cseh tamás cypress hill céllövölde day debüt delicious vinyl dillage dillázs dj slow dopeman dr dre e357 eckü emshow ep eric lau essemm faktor fankadeli fantomaz feszt film fotó funktasztikus fura furakor g.o.d. genius loci gárda gördeszka hazai heti fav HIPHOP holmi hősök ice cube illa j illegalvoice illtunes indiana interjú jacko j dilla jean_grae kanye west kiállítás kompany koncert kool kasko kotta kriminal kritika KULT KÖZ káva kékfény könyv kül le marietta lemez lp madlib magma masspro maszkura mediawave mega sound system mf doom mil mix mixtape mr masters mr pastell média n.w.a. nks norba népszabadság oddateee offlineMAG orizatriznyák paul mutant pilinszky pol ponza Prada pre-order punnany massif póker pörzse ra radio raf rahel rico romlott hazai rza s*10 saiid sean combs slam slam poetry snoop dogg stones throw subicz gábor suhov SZABADEDZÉS szalonnazsír szimat szolgálati szakasz takeshi tawiah televízió the glitch mob theshow tila tequila tribute tüntetés ubiquity usztics vanis videó volt válság woody allen writing XVI. Benedek zomblaze zsola zéessó

CellovoldePOD

Ide is

Photobucket

mostanában

Photobucket Photobucket

ARCHÍV