You are currently browsing the category archive for the ‘lemez’ category.
INTERJÚ SAIIDAL ÉS ÚJONCCAL
„Régóta várt lemez” – ha valamire, hát az Akkezdet Phiai második nagylemezére, a Kottazűrre hatványozottan igaz ez a zsurnálközhely. 2004-ben jelent meg a duó első dobása, amelyet különben tekintélyes demóláz előzött meg. Vannak, akik ma is a zajkoszos, magnókazis Tartsd meg a távotra vagy Kettőfélre esküsznek. Ami tény: az Akkezdet című korong az egyik legnépszerűbb magyar hiphop-bandává avatta a phiúkat, akik immár hat éve ígérgetik a második eresztést. Hát, most itt van. Saiiddal és Újonccal beszélgettünk. Rapről, költészetről, zsidóságról – mindenféléről.
Mi a pék faszáért kellett hat évet várni az új lemezre?
Saiid: Számos oka van. Amikor elkészült az első lemez, egy videós interjúban – eléggé elhamarkodottan – bejelentettük, hogy jövőre új album! Akkor tényleg úgy gondoltuk, elkészülünk. Aztán a többiek lemezét kezdtük el készíteni, Krome-ét például, meg úgy volt, hogy AZÁ-nak is alakul valami – a Wacuummal foglalkoztunk tehát. Később aztán a Peti szólójával szöszöltünk, ami egyébként egy adatmentés után másodszor is elszállt. Elég sok energia, kedv, idő ment el rá…
Tényleg elszállt, vagy ez csak valami fedőszöveg a kedvtelenségre?
Saiid: Tényleg elszállt. Másodszorra még hülyébbek voltunk, mert az adatmentés után egy vinyón volt a cucc, és megint nem készült biztonsági másolat róla. Megvan az anyag nyolcvan százaléka körülbelül, de kikeverhetetlen állapotban. Sokáig vacilláltunk, hogy mi legyen vele, Petinek ez kedvét szegte… És hát azért is csúszott a lemez, mert folyamatosan hívtak minket fellépni – ha nem hívnak minket még öt-hat év elteltével is ugyanazzal az anyaggal, akkor valószínűleg láttuk volna, hogy ennyi, ez lejárt. De nem így volt. Az új lemez tényleges munkálatai tavaly évelején kezdődtek. Én úgy látom egyébként, hogy jó, hogy ennyi idő telt el. A visszajelzések is ezt mutatják. Mondjuk, visszamenőleg nehezen megítélhető, milyen lett volna egy lemez félúton. Ezt már nem tudjuk meg. Az eltelt idő viszont mindenképpen új dolgokat hozott a számunkra, már csak ezért sem bánom.
Újonc: Elég erős szövegi átalakulások voltak ezalatt a hat év alatt. Az első lemez világa 17-18 éves korunkig nyúlik vissza, amikor elkezdtünk szövegeket írni. Aztán jött a Parkoló C. Gyulás szövegvilág (a meg nem jelent Újonc-szóló címe – a szerző megjegyzése), ami talán még inkább rímközpontú volt. Amikor elszállt az a cucc, azt gondoltam, ez biztos valami égi jel. Rám egyébként is jellemző, hogy nem tudok nagyon sokáig ugyanazzal a dologgal azonosulni. Egy-két év elteltével nem érzem már aktuálisnak az anyagot – így volt ez a Parkoló C. esetében is. A Kottazűrre, úgy érzem, megint egy új dolog forrta ki magát.
Azt olvastam, a Parkoló C.-ből megmaradt dalokat elérhetővé teszitek online…
Újonc: Nagyon rég nem hallottam már azokat a számokat. Valahol megvan nekem is, ilyen mixtape-szerűen, egy fájlban az egész. Aminek persze biztosan van valamiféle varázsa. Meghallgatjuk, aztán meglátjuk, mit kezdhetünk vele. Mi az, ami még ma is vállalható belőle.
Amikor elkezdtétek a melót, lehetett sejteni, hogy duplakorong, s hogy tematikailag is kettős tagoltságú anyag lesz belőle?
Újonc: Az eredeti koncepció szerint is duplát csináltunk volna, igen. Egyrészt nagyon sok idő telt el az Akkezdet óta, másrészt meg nagyon sok ötletünk, felhalmozott instrumentálunk is volt. Aztán elbizonytalanodtunk a „duplaságot” illetően. Időben és pénzben is sokat felemésztő dolog ez. Végül aztán a konkrét gyártás előtt tíz nappal dőlt el, hogy mégis duplalemez lesz a Kottazűr.
Saiid: Kicsit korábban úgy volt, hogy szépen leválogatjuk a nem annyira erősnek gondolt zenéket, és besűrítjük egy lemezre az egészet. Kiderült, hogy lehetőségünk van 90 perces cd-ben gondolkodni – de arról meg azért tettünk le, mert a sokszorosító nem tudta garantálni, hogy minden lejátszó rendesen viszi majd. Ezt nem lehetett bevállalni. Aztán 80 percre akartuk megvágni. Akkor meg ki kellett volna tenni trekkeket. Arra is gondoltunk, hogy a Zenebuddhizmust nem tesszük rá, hiszen az már egyéves dal. De az nem lett volna jó. Úgyhogy visszatértünk az eredeti ötlethez, így mindaz, amit a szimpla lemez esetében kénytelenek lettünk volna levenni, maradhatott.
Szóval, technikai okok miatt lett végül mégis dupla a cucc.
Saiid: Technikai okok miatt – is. Meg mert nem akartunk kidobni olyan zenéket, amiket szeretünk.
Újonc: Az eredeti koncepció egyébként megállta a helyét. Tényleg erősen ketté lehet szedni az anyagot. Amikor a szimpla mint lehetőség felvetődött, gondoltunk arra is, hogy abszolút vegyítjük a számokat, eklektikusabbra csináljuk. Most meg azt gondolom, hogy végül minden szám a helyére került. Jó az elrendezés, van benne logika.
Az Egyes lemez – raplemez. A Kettes meg arthiphop. Voltak parázs viták, hogy melyik szám melyik korongra kerüljön?
Saiid: Egyetlen dalnál dilemmáztunk, a Nyugat 100-nál. Szövegileg egyértelműen a második lemezen lett volna a helye, zeneileg viszont, mivel „ollózott”, az elsőn. A kettesre került rá végül. Így ki is jött szépen a 15-15-ös felosztás.
Ti szerkesztettétek a Kottazűrt?
Saiid: Mi csináltuk, mert nagyon fontos, mi, miért és hogyan következik egymás után. Ezt egy külsős ember nem biztos, hogy átlátta volna. Lehet, hogy az ő esetleges felosztása is működött volna, de mi így láttuk jónak.
Néhány héttel a lemez megjelenése után már a komplett dupla letölthető volt az oldalatokról (azaz innen). Ezt miért csináltátok?
Saiid: Én már eredetileg is azt szerettem volna, ha hamar letölthetővé válik. Mindannyian tudjuk, hogyan működik mostanában a zeneipar, mindenki töltöget. Azt szerettem volna, ha a megjelenés után, mondjuk, egy hónappal válik ingyenessé, hogy azért meglegyen a lemez exkluzivitása. Már csak azért is szerettük volna, ha hivatalosan válik letölthetővé, hogy legyen rálátásunk, hányan szedik le. De a megjelenés másnapján már fenn volt egy oldalon, két nap múlva hat másikon is. Hát, ezért.
Újonc: Az a vicces, hogy csak azoknak volt meg a lemez akkor, akik eljöttek a Toldiba, akikről azt gondoltuk volna, nem töltik fel. De így alakult.
Mennyit kell eladni egy lemezből, hogy egyből a MAHASZ-lista második helyére ugorjon az ember? Sokan értetlenkedtek, mikor egyik héten még a második helyezett volt a Kottazűr, a következőn meg már nem is szerepelt a lajstromban.
Saiid: A lemezmegjelenés napján 550 darab fogyott belőle. Ez elég volt a második helyre. A lényeg: a MAHASZ-hoz be kell vinni a nyugtákat, amelyekkel igazolható, mennyi fogyott a lemezből, és ott kiderül, ez mire elég. Kicsit elsápadtak odabenn, hogy kik vagyunk mi egyáltalán, és hogy merészelünk négy óra alatt eladni 550 lemezt, mikor pedig olyanok, akik össze-vissza ugrálnak a tévében és sztárnak nevezik őket, na, ők fele ennyit sem adnak el. Egyszer jó mókának tűnt. A következő fogyásokat már nem jelentjük be. Jó kis fricska volt, ennyi. Nem ezek a lényeges dolgok. Egyébként úgy volt, országosan lesz terjesztve a Kottazűr, de máshogy döntöttünk: csak a turné után visszük terjesztőhöz, addig meg inkább mi áruljuk. Ez mindenkinek, a vevőnek és nekünk is jobb.
Elégedettek vagytok?
Újonc: Amit ebből a lemezből ki tudtunk hozni, azt kihoztuk, illetve, amit bele tudtunk tenni, azt beletettük. A lay out nagyon tetszik nekem, jó kézbe venni a lemezt. Egyébként is azt gondolom, én rapből ennyit tudok. Az évek során olyan nagyon sokat azért nem változott a rapstílusunk. A sajátomat nem szerettem volna elvinni egy modern irányba, nem up-to-date akartam lenni. Azt csináljuk, amit mi megszerettünk „rappelés” címszó alatt. Azt gondolom, hogy nálam ez nagyon sokat nem fog változni már, nem is kísérletezem új ritmikákkal – inkább magát a szöveget próbálom úgy megformálni, hogy az vállalható legyen. Azt hiszem tehát, amit rapben tudok produkálni, azt én megmutattam ezen a lemezen. A slam poetrys, verses dolgok terén viszont csomó kiaknázatlan terület van még szerintem.
Ez azt jelenti, hogy lemegy ez a turné, el-eljártok fellépni, de te már nem nagyon szeretnél rappel foglalkozni a jövőben?
Újonc: Nekem a rap egyfajta önkifejezési forma – de nem az életem. Régen az volt, ma már kitágult a horizont. Ma már „csak” egy a sok kifejezési forma közül. A slam poetry, a költészet is ilyen. Szóval, nem a rappen belül kísérletezem, hanem úgy általában. Nem mondom, hogy nem fogok rappel foglalkozni, mert ha meghallok egy nagyon jó alapot, amivel kapcsolatban azt érzem, nagyon elférne rajta egy szöveg vagy egy vers, akkor ugyanúgy meg fogom csinálni. De nagyon nagy meglepetéseket a rap terén, azt hiszem, nem fogok okozni. Nem fogok pörgetni, mint Ludacris, nem fogok meg-megállósat csinálni, mint a Frank-N-Dank. Kialakult valami, amit én rappelésként tudok csinálni, és kész. Így érzem legalábbis.
Saiid: Rappelés mindig lesz. De persze mindenféle mást is csinálunk emellett. Engem egyébként, Petivel ellentétben, épp hogy jobban elkezdett érdekelni a dolog. Általában a hiphop. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a breakesekkel, például. A Hisz sztori klipje is azért született meg, hogy valamiféle platformot teremtsen nekik a megmutatkozásra, mert nagyon fura, hogy egy csomóan 20-25 éve táncolnak már, és mégsem ismerik őket a srácok. Egyébként sem nagyon szeretünk szerepelni a klipekben, mert nem az arcmutogatás a fontos nekünk. Örülök, hogy megszületett az a klip. Így a mi hallgatóságunk is találkozhat a break műfajával. A lemezbemutatóra is jönnek majd a táncosok, és több turnéállomáson is ott lesznek.
Elég vegyes volt a fogadtatása a második klipnek…
Újonc: Nagyon érdekes, hogy míg a rapperek, a fórumozók egy részének nem tetszett, például újságírók, médiaszakemberek, szociológusok körében nagyon pozitív a visszhang. Van, aki emiatt írhat szakdogát a hiphopból. Zene, film, dokumentum – mindez megvan benne. De kinek a feladata, hogy gyűjtse az ilyesmit? És ez csak egy a felvetett kérdések közül…
A Kottazűrön ott vannak a naturalista utcaképek meg az obszcén megnyilvánulások, nem sokkal később meg, a Zenebuddhizmusban például, egy egyenes Petri György idézet, és „hivatkozva vannak” egyéb kortárs irodalmi szereplők, „magaskulturális” alakok is. Kültelki késdobáló a Parnasszus tövében? Hogy van ez?
Újonc: Folyik valamiféle vita, hogy ezek a dalszövegek mennyire képezik a kortárs költészet részét. Többféle verziót hallottam már, van, aki szerint nagyon is, mások meg úgy gondolják, egyáltalán nem. Nem tudom. Szerintem egyébként épp ez a kettősség az, ami miatt érdekli az embereket egy ilyen lemez. Csak késdobálós rap már volt, csak entellektüell is volt – ez viszont fúzió. Ezért nem is igazán lehet hová tenni. És ez szerencsés dolog. Engem nagyon érdekel az irodalmi visszhang. A decemberi Jelenkorban megjelent egy vers, a Nugát, amit utána fel is rappeltem – csak hogy lássam, ki mondja azt, hogy ez egy rapszöveg, ami versként lett eladva, illetve, hogy ez egy vers, ami fel lett rappelve. A legtöbben, ha meghallanak egy zenén egy szöveget, rávágják, hogy az rap. Pedig, ha megnézed, a Nugát jambusban van írva, egy szonettről van szó. Ezzel a kettősséggel lehet játszani.
Saiid: A Kiskece is versnek indult. Emlékszem, mikor írtam, eszembe jutott, hogy valaki számára talán öncélúnak tűnhet az „Elvis haján, bazmeg, én voltam a zselé” sor, mert amúgy tényleg egészen nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Mégis szándékosan benne hagytam. Mert miért ne férne el benne? Ahogy a kokszos zacskóra való utalás is.
Újonc: Szándékos stilisztikai keverés van. A rap aztán tényleg az a műfaj, amelyben azt csinálhatunk, amit akarunk. Hatalmas szabadság. Olyan lehet az ember, amilyen valójában. Az ember néha szépeket mond, mert rámosolyog az Isten, máskor meg szitkozódik, mert kurva nagy dugó van. A rap simán lehet ennek a kettősségnek a fóruma. Hogy megmutathassuk, milyen a mai nyelv, hogyan beszélnek manapság az emberek. Tény, az irodalmi nyelv egyre inkább közelít a köznyelvhez, de azért mégis, van egy nyelvi sztenderd, ami alá az irodalomban nem szoktak menni. Ilyen az öncélú káromkodás, például. Amit nem merek vagy nem szeretnék leírni versben, azt megcsinálom rapben és fordítva. Néha pedig keverednek az elemek. A rap a játszószoba, a költészet meg a könyvtárszoba.
A Nekem te ne! versnek vagy rapnek indult? Erőteljes limerick-ritmust vélek felfedezni.
Újonc: Láttunk egyszer egy Rashan-videót. Ő egy szuperflegma csávó. Kvázi limerick prozódiában írt valamit. Ez volt az egyik, ami miatt elkezdett érdekelni a dolog, akkoriban én is sokat próbálkoztam limerick-írással. A másik meg, hogy hihetetlenül pofátlan volt a tag. A limerick egyébként általában erotikus témájú – az első lemez Van egy gádzsi-ja is kicsit erre hajazott… Csak akkor verstanilag nem úgy álltak össze a szövegek. Most jobban figyeltünk erre. Ez sem tökéletes limerick-forma ugyan, de olyasmi. Kipróbáltuk, milyen lenne, ha szuperflegma stricik akarnánk lenni, amilyenek amúgy nem vagyunk. Így jött ez az egész.
Az új logótokba sokan sok mindent belelátnak. Érdekelne, mi köze az AKPH-emblémának a Dávid-csillaghoz, illetve hogy ennek mi a célja, ha van egyáltalán.
Saiid: A logót én csináltam. Mindenféle dizájnerekkel terveztettünk logót, mert a robotokat el akartuk hagyni végre. De egyik terv sem nagyon tetszett nekünk. Elkezdtem játszani azzal, hogy ezt a négy betűt zanzásítsam. De minél egyszerűbben, tisztábban. Ennek a logónak is volt egy bonyolultabb verziója, amibe nem lehetett volna belelátni a Dávid-csillagot, ami egyébként hexagram, és a legtöbb kultúrában megtalálható ikon. Mindenhol mást jelent, persze. Megrajzoltam gyorsan, elküldtem pár embernek, hogy akkor legyen ez az alap, ezt mutálják valahogy. Visszaküldték, hogy ez így, ahogy van: rendben van. Megállja a helyét. Szóval, az nem egy Dávid-csillag. Egy hexagram persze lefedi a logónkat, de legalább ennyire fontos, mi hiányzik ahhoz, hogy egy teljes Dávid-csillag legyen. Legyünk pontosak: egyharmad hexagramról beszélünk. A hiányzó rész tehát legalább olyan fontos, mint az ott lévő. De a hiányzó résszel senki nem foglalkozik érdekes módon. Zsidó származásúak vagyunk, de nem kaptunk vallásos neveltetést – itt máris megjelenik a hiány, ami a logóból visszaköszön. Például. Tudtuk persze, hogy ez provokatív lehet. De mégsem provokálni akartunk vele. Nekünk ez, mármint a zsidóság: adottság. Ahogy a vallásnélküliség is. A rosszakarók úgy közelítenek efelé, mintha mi amolyan zászlóvivői volnánk a magyar zsidóságnak. Pedig a hiány, ami sokkal fontosabb. Nem büszkeségből ragadtunk ki egy részt a szimbólumból. Nincs mire büszkének lennünk – ez egy élettény, mint az, hogy két fülünk van. Mint az, hogy cívis vagyok Debrecenben, tirpák vagyok Nyíregyházán. De nem is letagadnivaló dolog. Ott is van, meg nincs is ott. Azzal kevesebben foglalkoznak szintén, hogy elég jól ott van benne az A, a K, a P meg a H is…
Újonc: Először egyébként én sem vettem észre a hexagramot. Aztán meg úgy éreztem, nyilván dolgozott a tudatalatti, hogy ez sok lesz. Nem kéne. Nem lehet elvonatkoztatni a szimbólumtól, mármint attól, hogy Magyarországon ez mit jelent. Tudtam azt is, hogy az első interjúk egyikében fel lesz téve ez a kérdés. Úgyhogy még te is kiszámítható vagy… Azért fogadtam el, mert nagyon jól néz ki. Szép. És nem vagyunk cionisták.
Saiid: Sok helyen az Ég meg a Föld kapcsolatát jelképezi a két egybeérő háromszög, például. Az a furcsa, hogy nincs is megengedve nekünk, hogy a sintoista jelentésével azonosuljunk. Vicces dolog ez. A világméretű zsidó összeesküvéstől egyébként rengeteg pénzt kaptam ezért… Arról nem beszélve, hogy szabadkőművesek építették a házamat… (nevet)
És te szerkeszted a következő jegyzőkönyvet… Na jó: hat év telt el az Akkezdet óta – hány fog eltelni a következő lemezig?
Saiid: Nem tudjuk. Ha lenyomtuk a turnét, egy kis pihi után nekiállunk egy valószínűleg slames vonalú lemeznek, élőzenével. Ez van most a fejünkben. De az utóbbi hat évből tanulva: hogy mi van a fejünkben, semmit nem jelent.
Újonc: Szerencsére a lehetőségeink megvannak már. Rendelkezésre áll egy stúdió, nagyon sok kiváló zenészt megismertünk az évek során, szövegek folyamatosan születnek…
Saiid: Nehezen emészthetőnek érezzük a Kottazűrt. Várunk. Arra vagyunk kíváncsiak, mit szólnak hozzá majd az emberek, ha leülepedett az egész. Biztos, hogy lesznek olyanok, akiknek most még tetszik, aztán rájönnek, hogy mégsem. És olyanok is, akik most szarozzák, később mégis megszeretik. Hagyni kell, hogy megérjen ez a lemez is.
Kapcsolódó linkek:
Mindenféle FTP-parák és lustaságok, valamint töübb mint 3000 letöltés után újra tölthető a Dillázs, vagyis a magyar Dilla-tribute, amely a CéllövöldeBLOG és az S*10 együttműködésében jelent meg tavaly.
Szerkesztette: Orizatriznyák
A borítót tervezte: Azur és Poke
A felvételek készítésében közreműködött: Mr. Masters, Essemm, Ra, Pixa, Szimat
Hangilag egybeterelte: Fejes Sándor Richárd
A hangfelvételek kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.
Dillázs / Dillage – A Tribute To J Dilla
01. Pesti bál – Bankos & Zsola
02. Denagy – AKR & Fura
03. Kössünk üzletet – Norba
04. Én és Dilla – Kool Kasko
05. Finiss – Essemm
06. Keresztül – Mensáros & Pilinszky & Mr. Pastell
07. Hangulat – Ponza & Vanis & Balek MC & Azur
08. Lav – Takeshi
09. Kromega – Bobakrome
10. Töredék – Eckü & Zomblaze
11. Szpasszíva – Orizatriznyák & Báró Kvázi
12. Maradj velem – Fantomaz
Bónusz: Szpasszíva videó (shot & cut: e357.hu)
LETÖLTÉS
Lemezkritikát nem írunk, ha reppelünk is az adott lemezen, úgyhogy. Csak ajánlólag és fenyítőleg, fenyegetőleg jegyzem meg: ebben az országban a hiphop iránt érdeklődők közül senki nem engedheti meg magának, hogy ne töltse le a FURAKOR című anyagot, amely praktikusan szeptember elseje óta elérhető a BaseOnline-on. És nem a khm, na, szóval nem a blogger személye miatt muszáj letölteni, hanem mert – néhány nyilvánvaló “gyermegbetegség” ellenére – igazi odabaszós raplemezt hozott össze Fura és AKR, akik mellesleg tagjai a Káva nevű, 5pálcailag a tavalyi év felfedezettjeként aposztrofált csoportnak. A legtöbben nyilván elfogultságnak vélik majd, ami itt következik, de: a Fura nevű csávót az isten (Isten, Jahve, Allah stb.) is mikrofonozásra teremtette, elemi erejű a flow, szerintem, és a tartalom is teljesen okés (ez nem értékítélet, pusztán azt hivatott kifejezni, hogy nem üres locsogás, amit nevezett MC elővezet). AKR pedig a rezignált lazaság, a beleszarok-mi-lesz-és-mégis-mindig-jó-lesz-a-verzém attitűd mintaképe is lehetne, sőt lehet, hogy az is. Nem mondom, hogy minden trekk zseniális, mert ilyet alapból nem mond az ember, még ha titkon úgy érzi, akkor sem. Ha meg nem, akkor pláne. A borító nem főnyeremény, a bítek kapcsán meg még nem döntöttem el pontosan, melyik az, amelyiket én nem, vagy legalábbis nem így használtam volna, de mondom: ez nem lemezkritika.
A FURAKOR egész egyszerűen kötelező hallgatmány.
Töltsd le az egészet innen!
Hallgasd a Fura-AKR-Oriza kombót a szpészen!
Trekklista:
01. 1é /prod. by enco/
02. felkiáltójel! /prod. by Linkoln/
03. szikra /km. El Magico/ /prod. by El Magico/
04. adjatok pénzt /km. Szimat/ /prod. by Frog/
05. Kellünk /KÁVA/ /prod. by El Magico/
06. színre szín /prod. by Frog/
07. foagy-tyú /prod. by Enco/
08. láttammá /km. Bom, Frog/ /prod. by Frog/
09. hétfő /prod. by Progresta/
10. Furakor /prod. by Enco/
11. pusztulat /km. orizatriznyák/ /prod. by Frog/
12. hárd kór /km. süti/ /prod. by El Magico/
13. celebrét /km. Dsp/ /prod. by Illegalvoice/
14. getc /km. Big Mek/ /prod. by Frog/
15. é-trend /km. Szimat/ /prod. by Frog/
16. meditájjá /km. El Magico/ /prod. by El Magico/
17. huszonegy /km. BeatMarket/ /prod. by Enco/
18. jelige KÁVA /KÁVA/ /prod. by El Magico/
19. mévagyilyen /KÁVA/ /prod. by El Magico/
20. zsírlézer /prod. by Enco/
Ez nem az a kis szappanszerű izé, amit a sikátorok mélyén szívnak, a szokásos kis pipácskából. Legalábbis elég nehéz dolga volna annak, aki a 12×12-es tokot, a lemezt el szeretné füstölni. Hanem a lejátszó füstölhet egy darabig, és végső esetben akár a bookletből lapjaiból is lehet csigát csinálni, de maradjon inkább intakt az egész.
Megjelent a BeatMarket duó, vagyis Essemm és Ra első egész estés cucca, hetven perc, húsz trekk, egy rahedli közreműködő. Főleg Sopron és Kapuvár utcáiról mesél a cucc, meg egyéb, szeretnivaló kis utcácskákról, de azért ott van benne a Márvány utca is: a Kessfló című trekkben egy 16-os erejéig én is, na. Nyers, obszcén, kemény – ezek mind szinonimái a BM flow-nak.
Szinte ingyé van, ide kattintva rendelhető.
A garázsdemó címe egyszerre rímel a kollázsra és az hommage-ra.
Nem véletlenül: a közreműködők az EP anyagával J Dilla, vagyis James Yancey (1974-2006) emléke előtt tisztelegnek. Ezért hommage.
Az emlékválogatás darabjai mind egy-egy Jay Dee beatre készültek. A magyar előadók eldönthették, mit és mennyit tesznek hozzá. Volt, aki régi beatslágert használt gátlástalanul, akadt, aki Pilinszky János versével és Mensáros László hangjával, esetleg basszusgitárral kombinálta a pionír producer-MC ütemeit, mások verzékkel, mintákkal és karcokkal jeleskedtek. Valamit mindenki beemelt a Dilla-univerzumba. Ezért kollázs.
A Dillázs kézzelfogható formában is megjelent a Céllövölde.com és az s*10 együttműködésének eredményeként, mindössze 100 példányban. A 2009. március 6-án rendezett Mutáns Ritmikus Est 2. parti első látogatói ajándékba kapták a CD-t, amelyen helyet kapott a Szpasszíva című számból készített videó is. Vette & vágta: e357.hu
Kitalálta-szerkesztette: Orizatriznyák
A borítót tervezte: Azur és Poke
A felvételek készítésében közreműködött: Mr. Masters, Essemm, Ra, Pixa, Szimat
Hangilag egybeterelte: Fejes Sándor Richárd
A hangfelvételek kereskedelmi forgalomba nem hozhatók
Dillázs / Dillage – A Tribute To J Dilla
01. Pesti bál – Bankos & Zsola
02. Denagy – AKR & Fura
03. Kössünk üzletet – Norba
04. Én és Dilla – Kool Kasko
05. Finiss – Essemm
06. Keresztül – Mensáros & Pilinszky & Mr. Pastell
07. Hangulat – Ponza & Vanis & Balek MC & Azur
08. Lav – Takeshi
09. Kromega – Bobakrome
10. Töredék – Eckü & Zomblaze
11. Szpasszíva – Orizatriznyák & Báró Kvázi
12. Maradj velem – Fantomaz
Bónusz: Szpasszíva videó (shot & cut: e357.hu)
LETÖLTÉS
Egy kis reklám, megint.
Váratlanul térnek vissza első országos találkozójuk színhelyére a mutánsok. A sebtében tervezett összejövetel tárgya a PocketRocket 2 deluxe kiadása és a Dillage.
A Mezőtúr és Szarvas közötti járatrendszerből ismét felszínre tör a kiszámíthatatlan M.T.R.SZ.1. (Ágoston Béla, Ernőminimal Mr. Masters, Dj Snare), Vanis&Crain Mekvart Szlengjét ezúttal Újonc, Balek MC, Busa, Ponza és Orizatriznyák tolmácsolja, bevetésre kész Ozon is, Bobakrome, az Aludnifogtál egyik elkövetője pedig különleges cameo szerepre készül. A kirakós a Faktorlaborral lesz teljes, akik Funktasztikussal nyomnak extra műsort.
Az előtérben a napokban megjelent 82828 szerzője, Takeshi, Kanada Káosz és Johnny Drama társasozik, míg az arctalan vagy inkább ezerarcú FantomAZ bárhol feltűnhet.
A magyar hiphop legújabb generációjának is fertőzött a génkészlete. A tatabányai Káva, és a Sopron-Kapuvár tengelyen mozgó BeatMarket bizonyítja, hogy akad még szufla a sokszor elsiratott hazai rapben. Előbbi alakulat a nemsokára megjelenő, a megfejtős hiphopot és a fake-ek melegebb éghajlatra küldését mesterien vegyítő 1.0 című lemezéből ad ízelítőt. Essemm és a szír származású, arab nyelven is szövegelő Ra, vagyis a BeatMarket tagjai a csupasz, nyers, keresetlen utcarapben gazdag, Krekk című debütlemezüket promózzák.
Dillage – ez a címe a Céllövölde szervezésében, az S*10 kiadó segítségével megjelenő emlékválogatásnak, amelyen a három éve elhunyt producer-MC, hiphop úttörő J Dilla beatjeire magyar MC-k, producerek és DJ-k pakolják hangjukat, mintáikat, karcaikat. A közreműködők listája, a teljesség igénye nélkül: AKR, Balek MC, Bankos, Bobakrome, Eckü, Essemm, Fura, Kool Kasko, Mr. Pastell, Norba, Orizatriznyák, Ponza, Takeshi, Vanis, Zomblaze, Zsola. A tribute-lemezből mindösszesen 100 sorszámozott darab készül – a gyűjtők örömére, a későn érkezők bánatára.
A belépő 700 forint, Takeshi ill. PocketRocket 2 CD-vel 1500 forint. Az első száz érkező ajándékba kapja a Dillage lemezt, és lesznek második szériás S*10 trikók is.
Kis reklám, na.
Szombaton robban az első idei S*10 bomba: az egyik legkomolyabb magyar beatkovács bemutatkozó anyaga a Sirályban hallható először. A jóféle magyar hiphop híveinek garantáltan sokfogásos, és garantáltan ötcsillagos menüvel szolgál a Pocket Rocket első válogatásáról (Újtáncteszt) és a Lost Demosról (B+N remix) ismerős Takeshi mester, akinek beatjein most Azúr, az NKS, Bankos és Norba, Busa, az AMPS, Buppa, Ponza, Vanis és Csáth Géza reinkarnációja mellett a Céllövölde szerzője is megszólal, khm.
Aki tehát szereti a leheletfinom, de mégis velőig hatoló hiphop alapokat, és a simogatóan karcos szövegeket, az garantáltan odalesz Takeshi 82828 című, az S*10 kiadónál megjelenő, február 21-én a Sirályban (Király u.) debütáló lemezétől. Kisszériás cucc, mindössze 100 példányban készül, rendelni az info@miafa.org címen lehet. A belépő egy ezres, de érdemes kétezret leszurkolni a bejáratnál: így nem csak egy belépővel, de egy Takeshi koronggal is gazdagabb lehet, aki. A kétkedők ide kattintva bele is hallgathatnak Takeshi melóiba.
Szombaton amúgy Takeshi mellett Johnny Drama is zenél, de egyszer csak megejelenik a helyszínen az orleáns-i illetőségű 3.80 Paradox formáció, némi francia bukét csempészve a budapesti éjszakába, ráadásul megnyílik a Street Trash Hungary című kiállítás is, az 1000%, a Kétfarkú Kutya Párt, Szigeti Árpi és Pap Dávid munkáiból.
Mi az 5PÁLCA? Az 5PÁLCA egy bevallottan szubjektív évértékelő, a Céllövölde blog szerzőjének saját alapítású, semmilyen konkrét anyagi juttatással nem járó “zenei díja”. Vagyis: én találtam ki. Milyen kategóriákban kaphatott valaki 5PÁLCÁT? A tavalyi év legjobb lemeze, legjobb klipje, legjobb DJ-je/producere, legígéretesetbb pre-order cucca, és 2008 5PÁLCÁS bohóca kategóriában osztottam ki az elismerést. Miért éppen 5PÁLCA? Egyrészt, harmonizál a blog címével – aki lőtt már vurstliban, tudhatja, hogy az öt pálcás nyeremények nem épp Samantha Fox-kulcstartók, vagy nyakba akasztható pénztárcák, hanem igazi vidámparki trófeák. Teszem azt: plüssmackók. Olykor kilyuggatott plüssmackók – a nagy nyeremények általában többször is keresztüllövetnek, mire végre hazaviszi őket valaki. Szóval, egyáltalán nem hibátlan nagyvadak – de azt hiszem, a tökéletes, hibátlan dolgok egyszerűen élvezhetetlenek. Miért nem 6PÁLCA? Mert, noha nyilván akad az öt pálcás ajándéktárgynál értékesebb, több pontos lövés után hazavihető motyó is a céllövöldékben, az ötös az egyik legszebb szám. És mert a 6PÁLCA hülyén hangzik. Miért van szükség az 5PÁLCÁRA? Nincs szükség az 5PÁLCÁRA. Globális, illetve nemzet- és zenestratégiai szempontok legalábbis egyáltalán nem indokolják a “díj” életre hívását. A személyes érdeklődés és a grafománia viszont annál inkább.
5PÁLCÁS Lemez
Vanis & Crain – Mekvart Szleng
Azért valahogy mindig bebizonyosodik, hogy nem érdemes temetni a lézer- és egyéb lemezeket, kiderül, hogy a netről leszipkázott mp3-ak nem helyettesíthetik a szépen betrekkelt cédét, a gyönyörűen barázdált feketelemezt – vagy ha mégis, legfeljebb csak a bírvágytól fűtött hallgatók esetében. Akiknek jóformán mindegy, milyen formában, csak a birtokukban legyen az a zene. Vanis és Crain 2007-2008 fordulóján megjelent produceri anyaga, a Mekvart Szleng előtt számos netes kiadványt adott közre, beatlemezeket, amelyeken akadtak súlyos és súlytalan, remekül sikerült és kissé félresiklott darabok is, mindenesetre azt már akkor is lehetett tudni, sejteni, spekulálni rá, hogy a két bítkovácsot a legjobb fából faragták, már ami a hiphopot illeti.
De az igazi „révbe érés” a Mekvart Szlenggel következett be, amelyet (hazabeszéd) az s*10 adott ki előzékenyen, digipakkban, szandokánosra, indiaira, tudja az ég, milyenre fazonírozva. És persze nem kevés hibával. A tökéletes lemez viszont hallgathatatlan, úgyhogy.
A Mekvart nagyon is hallgatható, és el is mondom gyorsan, miért ez az év lemeze nálam.
Nem azért, mert jómagam is közel állnék az s10 minilabelhez. És nem is azért, mert a Mekvart Szleng tavasszal megjelent második kiadásán lévő öt bónusztrekk egyikében Azurral szóöltve magam is Libikókáztam kicsinyég. (Vegyük most csak az első kiadást, amelyhez egyáltalán nem volt tevőleges közöm.) És még csak nem is azért, mert a szűkebb és tágabb ismeretségi körömből jó néhányan részt vettek a lemez készítésében.
Hanem mert minden esetlegessége ellenére, ez az egyetlen cucc idén, amely lerobbanthatatlan a lejátszómról, szolidan megbújik az ábécé szerint legutolsó mappában, hiszen hát V & C. Ez pörgött a legtöbbször, s még ha olykor léptettem is a kevésbé jól összerakott szöveges részeket, lényegesen több rajta az élvezhető, mint az élvezhetetlen. Most például Bankos Vándorára, az Akkezdet Phiai Szülinapjára, az NKS Garázsmenetére (utóbbiért Zenk és Nosh Chez nemrég vehette át Az Év Dala elismerést a hhhu zenedíj-átadón.) gondolok, de jó hallgatni az FL cuccát is, miképp Ponza Falodája, Korsód fel!-je is tök okés, és jólesik megtudni, mikor jó a kedve Vanisnak és BalekMC-nek.
És hát az úgynevezett kaliforniai-detroiti vonal is közel áll a szívhez, márpedig tagadhatatlan, hogy Crainék ezt képviselik magyar színekben, magyarul, magyar észjárással, magyar ízt adva az egésznek, na pláne magyar MC-k társaságában. Nem Cali, nem Motown – hanem Mekvart Szlengben.
5PÁLCÁS Videó
Bankos – ABC
Évek óta ülök a gép előtt, és nézem a rosszabbnál rosszabb magyar rapvideókat, közben meg arra gondolok, hogy vajon akiket én a magyar hiphop legjobbjainak gondolok, na, azok vajon miért nem készítenek már valamit? Valami jó kis valamit. Ne nagyzoljunk: nem klipet, csak videócskát, filmecskét, jó dalokhoz jó mozgót. És nem tudok rájönni a hiány okára. Talán Kornait kéne megkérdezni, de fájdalom, ő nem ül a szomszéd szobában. És hát azt talán még ő sem tudná megmondani, miért ilyen szegényes a magyar hiphopvideó-termés.
Aki az anyagi nehézségeket emlegeti, legszívesebben szájon vágnám – persze, nem teszem, nem szoktam.
Mert amely videó konkrétan szabadnak tűnő költségvetéssel készül, esetleg milliókból, még az is nézhetetlenül rossz, de legalábbis gagyi, minden invenció és kreativitás nélküli. Ahhoz például nem kellenek a sleppben üldögélő éceszgéberek, hogy teee, hívjuk már meg Koós Jánost, mert az milyen brahi. Persze, van néhány videó, amelyik szépen van fényképezve, amelyben jók a képek, a hangulatok – csak azoknál meg sajnos az a helyzet, hogy a film felett hangzó zene hagy nem kevés kívánnivalót maga után hiphopilag, és az sem éppen üdvös dolog.
Az egyik csapat, amellyel kapcsolatban hosszú évek óta értetlenkedem a videók hiányán, éppen a Kriminal, amely nem tartozik ugyan a minden hónapban lemezeket szóró társaságok közé, mégis, azért jó néhány fontos kiadvány jelent meg náluk az elmúlt esztendőkben. Vártam videót a Rapmotelről, vártam az *****-ról, vártam az MLKK-ról, vártam a Hanyag eleganciáról, vártam az FL cuccokról. És, persze, vártam a B-Oldalról is.
Decemberben, a Rapmotel Replay és az ABC EP kapcsán készült el az első kriminalos videó, jelesül az ABC című trekkből. A Bankos és barátai, Szurdi András, Bazer, Tish, Blik és Nikon által minimális pénzből, kalákában készített animáció, úgy érzem, percek alatt hazavágta az eddigi magyar hiphopvideó-termést. A legfőbb bírálat, amely az ABC-t érte: kevés benne az élőkép. Hovatovább nincs is. De bele lehet gondolni: milyen antré lett volna egy utcaklip, ahol széles mozdulatok kíséretében van jól megmondva a tuti – és mennyivel jobb egy ilyen belépő, az egymásba fűzött fiktív újságrészletekkel, az ország legjobb firkászainak munkáival, a budapesti házrészletekkel, a régi tízforintosokkal, a magasról fotózott Szabadság-szoborral – és a megannyi, első, második nézésre akár fel sem tűnő, itt-ott vicces momentummal.
Személyesre sikerült az ABC, és talán ez a legnagyobb előnye. Egyetlen gyenge pont: néhol némi üresjárat érzésem van, mikor a „kamera” másodpercekig pásztáz sima pesti ablakokat – ezt is meg lehet ideologizálni, én mégsem akarom. A lényeg: nemhogy az elmúlt év, vagyis 2008 legjobb rapvideójával van dolgunk, de alighanem a legjobb magyar rapvideóval.
5PÁLCÁS DJ-Producer
Cadik
„Worth listening the Central European Dilla” – idézte egy virtuális ismerősöm az általa Cadikról olvasottakat. A Céllövöldén már szépen megemlékeztünk a DJ-producer érdemeiről (itt a lemezkritika, itt meg az interjú), aki Séfel Pál alteregójaként küldi tele a budapesti és vidéki klubokat a legfinomabb hiphop zenékkel, s aki Basic címmel tavaly ősszel jelentette meg első szóló produceri anyagát az All Soundznál. Noha a Membran formáció egyik tagjaként már 2007 végén is kellemes útravalóval látta el a hallgatókat, a Basic tekinthető igazán a produceri debütnek: itt minden beat az övé.
No és persze a közreműködőké, akiket bátran nevezek az amerikai underground krémjének – noha biztos vagyok benne, hogy ez a rész csak a Nagy Elit egy kis szelete. Egy kétszáztudjaajóéghánymilliós országban a crème de la crème kifejezés is egész más értelmet nyer, mint mondjuk hazánkban.
A cucc külföldi blogokon is felbukkant mint letölthető csomagocska, az anyag bekerülési költségeit tekintve ez talán kár, a lehetséges ismertséget és elismertséget azonban mindenképp előreviheti Az Ismeretlen Blogger, mikor megosztja a Basic-et.
Mindegy: a lényeg, hogy csupa nagyon jó tengerentúli (és persze magyar) MC helyezte szövegeit a szombathelyi származású, huzamosabb ideje azonban Budapesten élő Cadik tényleg házrengető zenéire. Az exkluzív, túlnyomórészt Budapesten készült felvételeken hallható Invincible, Medaphoar, eLZhi, Phat Kat, One Be Lo, Finale, Blu – a magyar vonalat Dizko Stu, Judie Jay, Sena és MC Zeek viszi, faszán. A házi zenerendszerem ezer sebből vérzik, de szerencsére alkalmam nyílt Cadik saját stúdiójában meghallgatni a teljes anyagot még megjelenés előtt, ahol ritka tapasztalat kerített hatalmába: valóban érezni véltem a hangfalakból áramló lágy szelet, ami tényleg a kanapéhoz szögezett egy háromnegyedórára.
És noha nem kiköpött turntablista, DJ-ként is ő nekem a tavalyi év 5PÁLCÁSA, amennyiben szerdánként fixen megőrjíti például a Rewind – hiphop idején még talán csekély – közönségét, s alkalmanként máshol is megcsillantja a friss bakeliteket (-okat), személyét tekintve szerényen és csendesen, sildje alól csak néha felpillantva regisztrálja, hogy okés a hangulat. Mert rendszerint nagyon is okés a hangulat.
5PÁLCÁS Pre-order
Káva – 1.0
„Honnan tudnád, mi a ré, ha azt se vágod, mi a dó?” Az egyik (ha nem a) legaktuálisabb kérdés a mai magyar hiphopban. Annyira súlyos, hogy már kérdőjel sem kéne a mondat végére. Általában nem is magának teszi fel az ember – általában senki sem teszi fel senkinek, épp azért olyan húsbavágó. Nem spanyolviasz, persze, évezredek óta elég jó pr-je van az önvizsgálatnak, alkalmazni mégis kevesen szeretik. Ezért néha hála tölti el a szívet, ha valaki a fülhallgatós magányban felhánytorgatja a témát, mintegy reflexszerűen, mert akkor reflexszerű tud lenni a válasz is, nincs terelés, egyenesség van.
Aki még ilyenkor is hazudik magának, az meg is érdemli.
A Káváról mindenképp érdemes tudni (ez a mondat itt be is fejeződhetne akár, de nem fog), hogy nem sramli, továbbá, hogy az 1.0 című, nemsokára megjelenő anyag az év egyik legsúlyosabbjának ígérkezik.
Nekem szerencsére már 2008 legjobb cuccai közé is bevadászta magát: ha el tudna rongyolódni az mp3, vadnyugati lenne a kis Creative-om. Minden együtt van: nagyon korrekt, finom beatek, pontos és jó szövegek, jó közreműködők, valamint három egészen különböző építkezési, alkotói módszer és végeredmény: flow. EFueRa és Szimat nem ma kezdték, El Magicóról nem is beszélve, ugye, mégis: az 1.0 debütlemeznek számít, és akárhogy is: ez a debüt több mint bemutatkozás: belesül a névjegy az asztalba. Nem tudni még, milyen hosszú, mindenesetre hízelgő bejegyzés a tébányai lemez a hazai hiphop naplójába, mert azt történelemkönyvnek azért mégsem lehet egyelőre nevezni. Vagy lehet éppen, csak az már szerénytelenség volna.
Nekem tehát egyértelműen a Káva számít az év felfedezettjének. És mikor mondjuk újabbnál újabb magyar nyelvű, enervált, rissz-rossz reppekbe botlom a neten, és épp kezd elszivárogni belőlem az utolsó csepp életkedv is, valamint kezdem azt gondolni, sőt néha hangosan is megkérdezem a pszeudóreppesre beállított fotókon pózoló nettó hülyegyerektől, hogy “bazmeg, nincs füled vagy mi a jóég van?”, na, akkor eszembe jut, hogy nem kell olyan nagyon félni 2009-ben sem, mert akad, aki nemcsak a dót meg a rét tudja, de nagyon jó úton halad, hogy nemsokára az egész skála ott legyen a zsebében. És ez azért megnyugtató. A Céllövölde lejátszójában mint Heti Fav Exkluzív: Káva & AKR – Karib
5PÁLCÁS Bohóc
FankaDeli
Roppant szűk körben (1 fő) végzett közvélemény-kutatás eredményeként FankaDeli részesül a Céllövölde 5PÁLCÁS Bohóc díjában. Félreértések elkerülése végett: nem az elmúlt hónapok zenei termékei miatt nyerte el a megtisztelő címet, hiszen úgynevezett nemzeti hiphop dalaiban sok olyan problémát is érint, szóvá tesz, amelyet érinteni muszáj, s amelyben olykor még egy olyan megveszekedett nemzetrontó zsidóbérenc liberálbolsevik zughírlapíró is igazat tud adni neki, mint én. Az írásos és/vagy közéleti tevékenység az, ami sokszor tragikomikus hatást kelt.
Kár tagadni: az eredményhez az is hozzájárult, hogy nevezett előadóművész nagy nyilvánosság előtt becsületsértést és rágalmazást követett el, mikor e blog szerzőjét a drogok mellett érvelő emberként, s az Offline Magazin munkatársait úgyszintén drogosokként aposztrofálta. A purparlé egy, a magazin hasábjain megjelenő lemezrecenzió kapcsán „robbant ki”, és F. részéről hosszú passzusokban kulminálódott. Persze, részemről is hosszas passzusok voltak olvashatók az ügy kapcsán a hiphop.hu-n és az Offline weboldalán – előbbiről „nem tesz jót az oldalnak” hivatkozással, utóbbiról úgynevezett balhécsendesítési szándékból végül is lekerült a cikk. (Ide kattintva letölthető A kritikáról és más démonokról című, meglehetősen bő lére eresztett publi, F. oldalán pedig elolvasható az ő verziója.)
De a hazugság, a rágalmazás, a becsületsértés még nem tesz valakit 5PÁLCÁS Bohóccá, ahhoz azért még Magyarországon is több kell.
Nem árt például, ha valaki módszeresen figyelmezteti a fórumozókat a magyar nyelvtan tiszteletben tartására, miközben ő maga módszeresen és nagy ívben tesz a központozásra és az egyéb finom grammatikai, stilisztikai szabályszerűségekre. Továbbá módszeresen törli a szalonképtelennek, a Salátamagazin háziirendjével ellentétesnek ítélt hozzászólásokat és némely felhasználók komplett regisztrációját, de közben szemet huny a legalpáribb, legaljasabb, legmocskosabb ócska náci beszédet napi praxisként űző weboldalt és egyéb jobbszél portálokat nyíltan vagy bújtatottan reklámozó hozzászólások felett, hogy akkor már a Szálasi-féle magyarság-útmutatót ajánlgató egyik fórumozói komment érintetlenül hagyásáról ne is beszéljünk.
Ám ha valaki igazi 5PÁLCÁS Bohóc akar lenni, úgy juthat legközelebb a célhoz, ha a reggeli sajtos omlettbe a trappista mellé reszel egy kis Star Warst, no meg nem is olyan csipetnyit a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből és egyéb obskúrus, szennyirodalmi termésekből, mindezt leheletnyi paranoiával is megszórja, hogy aztán szépen elkezdjen „sötét oldalról” meg „titkolt szövetségről” handabandázni, hozzá még zsidózni is kicsinyég (nem az Izrael-kritikára gondolok). Ez lett a púder az arcon.
A Basic programnyelv 2008-ban olyan, mint mikor a sűrű erdőben biztosan tudható, melyik fa mögött van a checkpoint – és mégis végig megmarad az izgalom, hogy tényleg ott lesz-e végül. Aztán mindig találni a zsebben egy öngyújtót, gyufát, esetleg valaki másét. Ezek lángja mellett szükség esetén mindig megtalálható a kulcslyuk.
Cadik már tavaly megvillantotta produceri énjét – a Membran formáció tagjaként a trió Closed című bemutatkozó lemezén szereplő hiphop-közeli dalok az ő műhelyéből kerültek ki. Hogy ráhangolódjunk a stílre, elég csak a Dudley Perkinsszel közös I Want the Worldre vagy mondjuk az MC Dynamite-tal súlyosbított One Wayre gondolni. Már akkor világos lett, hogy Cadik nem népben-nemzetben, de még csak nem is alanyban-állítmányban, hanem lábdobban-pergőben gondolkodik. A tiszta nála nem steril, az egyszerű nem buta, az érdekes nem csúnya. Ahogy az egy komoly DJ-producertől el is várható.
De ha megfeledkeztünk volna a Closedről, a Basic című szóló produceri debütanyag Beats From Budapest című, akár a biztonsági öv becsatolására való felhívásként is értelmezhető intrója már első körben korrekten hazavág. A következő mintegy negyven perc pedig arról szól, hogy Cadik hogyan és mit szívott magába a kortárs zenékből, mindezt hogyan strukturálta újra a saját ízlése szerint, s hazai kollégák mellett hogyan tud együtt dolgozni az amerikai undeground hiphop kaliforniai és michigani ikonjaival.
A Phat Kattel rögzített Do It alig fojtott, bizsergető agresszióját Invincible és Finale Don’t Look Backjének kellemes, hajnali világmegváltó bölcsességgel nyakon öntött hazaséta-hangulata követi. Ez hasít, mint az első hajnali villamos. És a tempótartással sincs gond: One Be Lo apró kockára vág a One For You-ban, aztán eLZhi és Phat Kat kicsit átfestik a róluk kialakult képet a nagyon korrekt, de kicsit talán visszafogott Keep It Reallel. Sena és Dizko Stu szívszorítóan szép Big Mountainje a lemez közepén úgy andalít, mint afféle konyakban ázott chilei cseresznye, esetleg majdnem ötperces habpatron. Hogy aztán M.E.D. aka Medaphoar levezényelje a Basic szerintem legdurvább osztását – és a beattel karöltve bebizonyítsa, OX és Budapest nincs is olyan nagyon messze egymástól. És tulajdonképpen Los Angeles is itt van a szomszédban, a Blu által telebeszélt Hard Times tanúsága szerint legalábbis. Zeek kétszer is villan, nem akármilyet, és hát Judie Jay Zoska Beatje is újrajátszást követel.
Ahogy egyre beljebb kerül az ember a rengetegbe, úgy válik egyre világosabbá, hogy itt most elméleti és gyakorlati alaplecke van elővezetve, zenei értelemben mármint, másfelől meg, hogy a legjobb MC-k is megfoghatók, ha – ahogy Cadik mondja – beüt a beat. Akkor csak a hiphop számít – és ez végül is szívderítő. Ez a lemez közvetve arról is mesél, hogy egyáltalán nem kötelező részt venni az egyre inkább csak egy kopott bohóctréfának tűnő magyar hiphop közéletben ahhoz, hogy az ember nevét gyakran emlegessék.
Hogy egy producer esetében beatkészítő iparosról vagy művészemberről van-e szó, az gyakran csak akkor derül ki, mikor a hallgató hozzájut néhány meztelen, acapella nélküli beathez – ha megmarad a varázs, vagyis ha nemcsak a szavak tesznek teljesen élvezhetővé egy alapot, akkor az alkotó különösebb túlzás nélkül nevezhető zeneszerzőnek. Itt ez a probléma, nem kis részben a lemez szerkezetébe simuló pihenőbeateknek köszönhetően fel sem vetődik: a Basic olyan, mint a víz alatt még levegőt is kapni.
offlineMAG 95
Medaphoar, One Be Lo, Phat Kat, Elzhi, Finale, Invincible, Blu, Sena, Zeek, Dizko Stu, Judie Jay. Az All Soundz kiadó gondozásában november elején jelent meg az eddig leginkább DJ-ként ismert Cadik első önálló produceri lemeze Basic címmel, amelyen az amerikai undeground hiphop kiválóságainak exkluzív verzéi mellett néhány magyar MC-t, előadót is hallhatunk. A lábdob-pergő szerelmese mindig azt kutatja, milyen új utakon jár épp a hiphop, egyfolytában tanul a zenétől – és arra törekszik, hogy visszaadja mindazt az örömet a hiphopnak, amit ő kapott a műfajtól. Cadikkal beszélgettünk. Az olvasó pedig meghallgathatja az album cutot, ha ide kattint.
Mennyibe’ van neked ez az egész? Az amerikai MC-k nyilván nem puszira jöttek rappelni a lemezedre. Hogyan működik ez?
Igaz, hogy pénzbe került a szövegek legnagyobb része, de az árfolyamokat többek közt a beat dönti el. Szerencsém volt, hogy az MC-k szerették az alapokat, amiket csináltam, így minden esetben nagyon baráti árakon dolgoztunk. Ráadásul az esetek 80 százalékában kértek tőlem beatet a következő anyagukra is. A lényeg, hogy az ember valahogy belekerüljön ebbe a körforgásba. Amiért nekem fontos volt ennek az egésznek a megvalósítása: hogy tanuljak. Márpedig csak úgy lehet tanulni, ha minden folyamat itt történik a stúdióban, az MC-kkel együtt.
Szóval, nem az történt, hogy küldtél egy felkérést meg néhány beatet, ők odakinn felvették, te utaltad a pénzt, és egyszer csak megérkezett az akapella.
Egy kivételével az összes számot itt vettük fel a stúdiónkban, a budapesti koncertek előtt vagy után. Egyedül a detroiti női MC, Invincible közreműködésével készült szám szöveges felvételei zajlottak odakinn, amit végül is nem bánok, mert így társa, Finale is rákerülhetett az albumra. Ez egyébként egy ki nem mondott álmom volt. Az egész úgy történt, hogy Invincible lemondta a budapesti Rewind-koncertet, és emiatt nem tudtuk itthon elkészíteni a felvételt. Ha nem mondja le, és eljön Budapestre, nagyon valószínű, hogy csak ő lett volna rajta a Basicen.
Bár a tavaly év végén megjelent Membran cucc, a Closed dalai közül is jó párat te jegyzel, mondhatjuk, hogy ez a Cadik debütlemez?
Mondhatjuk. Ez a lemez az én személyes történetem a hiphoppal. Megpróbálok visszaadni valamit a hiphopnak abból, amit én kaptam tőle. Ráadásul, míg a Closed úgymond a gyermekkorunkat mutatta be, tíz évet foglal magában, a Basic az elmúlt két évben készült.
Akkor tehát ezek az MC-k a te személyes kedvenceid?
Jó ideje figyelem az MC-ket – és természetesen tudatos döntés volt, kit milyen beatre kérek fel. Azokat kerestem meg, akiket szeretek, akik inspirálnak. Nemcsak ők a kedvenceim persze, de ők mindenképp azok.
És a producerekkel mi a helyzet?
Ha bármilyen beszélgetésben előkerül a hiphop, mindenképpen meg kell említeni Jay Dee aka J Dilla nevét – egyrészt, mert sokan nem ismerik, másrészt mert nagyon sokat köszönhet neki a hiphop. Személyesen én is. Folyamatosan kutatom, milyen új utakon jár a hiphop, és ezeknek az új utaknak a megalapozója J Dilla volt. Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy a mai hiphop miatta lett az, ami. Egy olyan irányt mutatott producereknek, MC-knek, ami mentén meg tudott újulni a kilencvenes években már letett zenei stílus. A legnagyobb mai producerek hálás szívvel gondolnak vissza rá.
A te neved sokak fejében nem feltétlenül a hiphoppal fonódik össze. Most meg jössz egy hiphop lemezzel. Hogy van ez?
Hát, a Basic-kel most legalább letisztázom ezt a kérdést. Mert lehet, hogy a mai klublátogatók ezt nem tudják, de az én szívemben mindig is ott volt a hiphop. Gyerekkorom óta gyűjtöm a hiphop lemezeket, és ezeket a zenéket játszottam 15 éves koromtól. Ez az a stílus, ami mindig is jelen volt az életemben. Bármilyen egyéb műfajok kúsznak be közben, a hiphophoz folyamatosan visszatérek, folyamatosan kapok, és újra csak kapok tőle. A hiphopon belül persze mind az elektronika, mind az absztrakt, de a glitch is nagyon foglalkoztat. A Rewind bulikon szerdánként hiphoppal kezdek, a Tiloson a Totoya Klubban is a hiphopé a főszerep. Sokszor játszom Budapesten koncertező külföldi MC-k előtt is, úgyhogy ha valaki utánanéz, tudhatja, hogy mi a helyzet velem. Azt az esszenciát, amit a műfajilag sokszínű zenékből próbálok kivonni a magam számára, a hiphopba szeretném belesimítani, elkeverni.
Volt, aki nemet mondott a felkérésedre? Volt-e olyan, aki, bár nagyon szeretted volna, hogy rappeljen a lemezen, elérhetetlennek bizonyult?
Egyedül a Bahamadia mondott nemet – bár nekik is nagyon tetszett a beat, de “turnéban” voltak, nem szoktak stúdiózni közben. De ez nem baj, mert minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell. A következő lemez egy része már elő van készítve, beatek szintjén mindenképpen. Hogy kikkel dolgozom majd együtt, azt még nem tudom. Vannak persze MC-k, akikre már gondoltam, de ezen a téren még nincsenek konkrétumok. Már annak is nagyon örülök, ami eddig megtörtént, abból is nagyon sokat tanultam – például azt, hogy nagyon sokat kell még tanulnom.
Bátran kijelenthető, hogy az amerikai underground kiválóságait ilyen számban reprezentáló, mégis magyar kötődésű lemez eddig nem készült. Ráadásul említetted, hogy a legtöbben kértek is tőled beatet a következő lemezükre. Jelentheti ez azt, hogy ezentúl a magyar beatmakerek hangsúlyosabban lesznek jelen a nemzetközi hiphopban? Akad benned némi küldetéstudat?
A küldetéstudat talán erős kifejezés. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a zenének, és csak ismételni tudom: vissza szeretném valahogy adni a hiphopnak azt a sok örömet, amit nekem szerzett eddig. A zenékkel aztán az történik, aminek történnie kell, és ha ezáltal elő lehet segíteni, hogy a fiatalabb magyar zenekészítőknek csak egy kicsivel is könnyebb legyen, akkor az nagyon jó. De ami a lényeg: ezt szeretem csinálni és kész.
Nagyon kevés magyar producert ismerek, aki külföldi MC-k alá készít zenét, pláne nagyok alá, pláne hosszú távon. És ők is csak az utóbbi időben kezdtek el nemzetközi vizekre evezni.
Azt hiszem, a hiphop egy olyan kultúra, amelytől, ha őszintén adsz neki, kamatostul kapsz vissza mindent. Nagyon sok fiatal beatkészítő van, aki szívből nyomja – nyilván lesz ennek eredménye, ha nem a zenéjükben, az életükben mindenképp. Miközben ezekkel az MC-kkel dolgoztam, kijártam egy külön iskolát. Ez volt a legfontosabb: a személyes együttműködés. Erre pedig kétféleképpen nyílhat módod: vagy odautazol, ahol ők élnek, vagy megpróbálod őket behúzni, mikor Budapesten járnak. És hát csak a legutóbbi időkben kezdtek el viszonylag gyakrabban járni errefelé…
Többnyire egyébként a Magyarországi koncertek előtt elküldtem az előadóknak a zenét – a kapcsolatfelvételben és minden egyébben is sokat segített Kürti Kristóf, vagyis Suhaid. Szóval, mikor Budapestre érkeztek, néhányan már vázlatokkal a kézben jöttek a stúdióba, ahol aztán kidolgozták a szövegeket. Mivel csak egy vagy két napig vannak ilyenkor Budapestem, kevés időnk van a felvételt elkészíteni. De nagyon jó érzés a közös munka, komoly inspirációkat nyerek belőle. Mikor mp3-ban kiküldi az ember az alapot, hogy hallja az MC, nagyjából milyen a zene, akkor már lehet tudni, tetszik-e neki vagy sem – de igazán csak itt a stúdióban, nagy hangerőn üt be a beat. Olyannyira, hogy ekkor egészül ki a vázlat, ekkor kezdődik el a szövegírás. Nagyon érdekes figyelni ilyenkor az MC-ket. Mindenki különböző stílusban rakja, építi fel a szövegeket, sávokat. Ahány MC, annyiféle módszer. Ezt csak az ilyen, koncentrált közös munka során tudod meglesni, máshogy nem.
És reggel mindenki kellemes szájízzel távozik, mindenki zsebében ott az új dal.
Remélem, így van. Az utóbbi években azt figyeltem meg, hogy egyre több lesz az amerikai-európai közös munka, ennek pedig nagy hozadéka lehet, hiszen nemcsak egy partiélménnyel lesznek gazdagabbak az MC-k, hanem születhet egy maradandó zene is. Persze, hogy maradandó-e valami, azt majd az idő dönti el. Mindenesetre ezekben a dalokban, azt hiszem, benne van, milyen érzés eltölteni egy napot Budapesten.
offlineMAG 95
cellovolde.wordpress.com 
KOMMORDIE